Március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna

Az Etna és a Stromboli is kitört egyazon napon

Világidőjárás
2021. július 19. 08:00
null

Nem akar nyugton maradni az Etna, de aStromboliis a torkát köszörüli. Olaszország számára most a vulkánok aggodalomra adnak okot, ráadásul beleszólnak a repülési lehetőségekbe is, ami nem olyan jó hír a turistákszempontjából.

kép: INGV Etna

Az is igaz azonban, hogy sokakat vonz a vulkáni aktivitás, illetve az a lehetőség, hogy ezt élőben is megszemlélhesse. Az Etna pedig nem akar csalódást okozni, hiszen július 14-én egy jelentős paroximális kitörést produkált, melynek során a hamufelhő elérte a 9 km-es magasságot is.

kép: INGV Etna

Persze nem csak hamu, hanem lapilli is távozott a kráterből szép számmal. A kis kövecskék átmérője azonban 1 cm körül maradt. A hamufelhő azonban elegendő volt ahhoz, hogy a helyi hatóságok a repülési színkódot a vörös tartományba emeljék.

Eközben aStrombolisem szeretett volna kimaradni a hírekből. Az Etna után pár órával ez a hegy is dalra fakadt, és vulkanikus anyaggal terítette be a sziget egy részét. A kitörés erőteljes volt, és igen messzire hajigálta az olvad kőzetet.

Szerencsére semaz Etnasem aStrombolikitörése nem okozott sem sérüléseket, sem komolyabb problémát - már persze a repülési vonalak módosításán kívül. És ha valakit érdekelnek az aktív vulkánok, annak jó hírünk van: jelenleg is számtalan vulkán öklend a felszínre olvadt kőzetet és hamut, vagyis nem csak Olaszországban találhatja meg a számítását az utazó. És sajnos a klímakatasztrófa a vulkanikus tevékenységet is fokozza, vagyis ezek a jelenségek is egyre gyakoribbak lesznek a bolygón.

kép: INGV Stromboli

lead kép: etnamoving.com

vulkánklímaOlaszországfüstemberkitörés