Március 29. Péntek, Auguszta

Az Egyesült Királyság felveszi a kesztyűt- többet vállal a co2 kibocsátás csökkentése terén

Éghajlat
2020. december 12. 08:00
null

Nagy-Britanniabizony egyike azoknak a fejlett gazdaságoknak, melyek jelentős károsanyag-kibocsátóként is jelen vannak a világban. Boris Johnson miniszterelnök most bejelentette, hogy még annál isambiciózusabblépéseket tesznek a klíma védelmében, mint amit eddig vállaltak.

Kibocsátás csökkentés

A párizsi klímaegyezményhez igazodva az EgyesültKirályságvállalta, hogy 2030-ra 58%-kal vesz vissza az 1990-es szinthez képest, vagyis igencsak jelentős kibocsátás-csökkentéssel lehet számolni az ország esetében. Ehhez mérten még jobb hír, hogy nemrégiben bejelentették: a csökkentés mértéke 68%-os lesz!

kép: power-eng.com

Ehhez persze nem kis összegre lesz szüksége a gazdaságnak, hiszen igencsak drasztikus intézkedési sorozattal lehet számolni. A kormány a következő években 12 milliárd fontot kíván erre szánni, ezen felül amagánszektorbólis be akarnak vonni társfinanszírozásképpen további 40 milliárd fontot.

Borzalmasan nagy összegek

Ezek a tekintélyes összegek kelleni is fognak, mert a most vállalt kibocsátás-csökkentésen túl 2050-re nettó karbonsemlegessé is kíván válni az ország. Ehhez pedig úgy számolnak, hogy Nagy-Britanniaélen járó ország lesz a légköri co2 kivonása éshasznosításaterén. Ezeknek a folyamatoknak a kivitelezése pedig igencsak tőkeigényes fejlesztéseket kíván meg.

Ezen felül az ország hadat üzen a szénnek is. A mostani kapacitáshoz képest 2030-ra a négyszeresére emelik a tengeri szélerőművek kapacitását, ezzel pedig minden nagy-britanniai háztartásenergiaellátását képesek lesznek megoldani. Ugyancsak ekkorra évi 10 millió tonna légköri co2 leválasztását tűzték ki célul.

kép: electrive.com

2030-ra az országban megtiltják az új benzines és gázolajos személy és tehergépjárművek forgalmazását, 2035-re ez eléri a hibrid hajtást is. Ebből is látható, hogy bizony lesz helye annak a néhány milliárd fontos beruházásnak, és remélhetőleg a teljesítés sem marad majd el az ígéretek mögött. A kibocsátás - csökkentésambiciózusvállalásai és persze a megvalósítások is elengedhetetlenek a klímaválság megfékezésének, mely többek közt a tengerszint emelkedése révén Nagy-Britanniát is erősen érinti.

lead kép: energylivenews.com

klímaUK2050osrszágemberCo2