Március 29. Péntek, Auguszta

Az alga megoldást jelenthet az élelmezési válságra és a klímakatasztrófára is!

Zöld zóna
2020. február 28. 16:00
null

A klímaváltozás egyik fő indikátora a túlnépesedés. Nem csak azért, mert a sok-sok ember sok – sok energiát igényel, és mondjuk autóval jár, hanem azért is, mert enni szeretnének, amihez területeket kell elvonni az őserdőkből, ezzel pedig a szén-dioxid megkötés jelentősen csökken. Ezen segíthetnek az algák.

Alga

Moszat néven is szokták emlegetni a Föld egyik legősibb élőlényét. Az algák olyan növények, melyek alapvető fontosságúak a tengeri ökoszisztémák szempontjából, ráadásul elképesztően ellenállóak. Algákkal találkozhatunk a sarkvidékeken, mint a termálforrások forró vizében, ráadásul ezek a lények túlélték gyakorlatilag probléma nélkül az összes nagy kihalási eseményt a Földön.

kép: chefpincer.hu

Persze nem most jött az emberek fejében az ihlet, hogy mi lenne, ha algát fogyasztanánk. Az algák bekapcsolása a táplálkozásba gyakorlatilag egyidős az emberiséggel, csak éppen nem mindenhol marad fenn ez a lehetőség. Ázsiában és Óceánia gyakorlatilag minden területén előszeretettel fogyasztják, és jól is teszik, hiszen vitaminokban ásványi anyagokban és nyomelemekben is gazdag, egészséges táplálékforrás.

Élelmezés

Persze az, hogy sok helyen fogyasztják, még nem jelenti azt, hogy gazdaságosan és ökológiai szempontból is jól termeszthető. De ebben az esetben mindkét tényező stimmel. Az alga 7000 hektáron termesztve ugyan akkora mennyiségű fehérjét képes biztosítani, mint a szója, csakhogy ehhez nincsen szükség a szárazföldi területekre. Az alga nem igényel sem műtrágyázást, sem permetezést, és elképesztő szaporaságának hála az emberiség élelmezési gondjait is képes megoldani, miközben az említett 7000 hektáron évente 30 000 tonna szén-dioxidot köt meg!

kép: algazona.hu

ACornellEgyetem kutatói több más szakemberrel együttműködve kidolgoztak egy modellt, mely az ABECCS nevet viseli. Ennek lényege, hogy energianövényeket telepítenek egy adott területre (jelen esetben eukaliptuszt), melyet később elégetnek energiatermelési céllal. A keletkező égésterméket azonban nem engedik a légkörbe, hanem az algákhoz juttatják, melyek a szén-dioxidtól fejlődnek, gyarapodnak, majd élelmiszerként, vagy bioüzemanyagként folytatják útjukat.

Az elképzelés nem csak azért szép, mert képes jelentősen csökkenteni a légkörbe kerülő szén-dioxid mennyiségét, hanem azért is, mert kivonja a már benne lévőt is. Hiszen az energianövények által megkötött co2 nem kerül vissza a légkörbe, hanem más növények fejlődését fokozza, melyek élelmiszerként hasznosulnak. Mindemellett pedig a formálódó élelmezési válságra is megfelelő választ képesek adni.

lead kép: natursziget.com

világklímaélelemalgaemberélet