Március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna

A jövőben az autónk egyedül parkol, és elénk jön a bolthoz?

e-tech
2019. január 13. 13:00
null

Adott egy probléma, ami ugyan még nem jelentkezik markánsan, de szinte biztosan fog. Ez pedig a következő: amikor elektromos autónkkal a bevásárlásnál a parkolóházban megállunk, akkor jellemzően tölteni is szeretnénk. Ha több az autó, mint a töltő – ez pedig még biztosan így lesz -, akkor lesben kell állni, mikor szabadul fel a hely.

Töltés és parkolás

Az előbbiek szerint a probléma nem az, hogy a töltő kevés, hiszen gyorstöltéssel akár fél óra alatt is végezne egy autó. A gond az, hogy ha letettük a kocsit, akkor amíg nem végzünk a dolgunkkal, az bizony ott fog ácsorogni, foglalva a helyet más autók elől.

kép:inhabitat.com

De még ha el is lehetne vinni onnan – mert mondjuk beprogramozható, hogy önvezető módban átálljon máshova – akkor is ott a probléma, amit a töltőkábel jelent. Mert azt ugye csatlakoztatni kell, majd levenni, helyére tenni, és újra kezdeni a folyamatot egy másik autóval.

Hogy mennyire jellemző ez a gond? Csak hazánkban a 2019-es évtől az elektromos autózás 50%-os bővülésére számítanak. Ezeknek az autóknak egy jelentős hányada pedig teljes egészében elektromos hajtású, vagyis a töltés számukra kiemelt jelentőségű kérdés.

Hyundai és Kia

A két gyártó összeállt, és kifejlesztettek egy rendszert, mely megoldja a fent kifejtett problémát. Lényegében egy hármas kommunikációra épülő körforgásról van szó, melynek szereplői az autó, egy indukciós töltőrendszer, és a tulaj telefonja.

Az autót leparkoljuk, és a telefonon kiadjuk neki az utasítást a töltésre. Akkor azonban még nem feltétlenül történik semmi, hiszen lehet, hogy a töltők foglaltak. A rendszer azonban felveszi az utasítást, és az autó, illetve az indukciós töltők mozgatásával egy helyre viszi a két komponenst, így a töltés megvalósulhat. Ha kész, az autó átparkol, és vár. Amikor pedig végeztünk, akkor jelzünk a kocsinak, hogy jöhet értünk, az pedig – mint Kit Micaelért –, egyszerűen elénk jön. Ehhez persze szükség van az önvezető funkcióra, illetve a folyamatos kommunikációra a telefon, az autó és a rendszer között, de a gondot tökéletesen orvosolja.

kép:corpled.com

Plusz kifejezetten jó, hogy senkinek nem kell a sötét parkolóházban egyedül sétálnia, nem kell cipelni a bevásárlószatyrokat, és nem kell megjegyezni, hogy hol is álltunk, a tökegyforma folyosók között.

lead kép:urbanmatter.com

autóelektromostöltéséletparkolóbolt