Április 19. Péntek, Emma

A gyerekeket már most megbetegíti az éghajlatváltozás!

Éghajlat
2019. november 20. 12:00
null

Elérkeztünk arra a pontra, amikor az éghajlatváltozással kapcsolatos fejtegetésekbe már nem csak a környezetvédelmi ügynökségek, vagy az állatok védelmére alakult szervezetek folynak bele, hanem a WHO is. Az egészségügyi világszervezet pedig a gyerekek egészségügyi állapotromlására mutat rá, és sürgős lépéseket kér.

A gyerekek

Mindannyian tudjuk, hogy a klímakatasztrófa igazi vesztesei a gyerekeink lesznek, hiszen a megváltozott életkörülmények igazán az ő felnőttkorukban fognak kiteljesedni. Ez azonban a jövő, legalábbis a legtöbb esetben úgy beszélünk róla, ami majd csak később fog bekövetkezni. Ez azonban így nem igaz.

kép: newrepublic.com

Veszélyes dolog a károkat a jövőbe datálni, hiszen ezzel azt sugalljuk, egyelőre minden maradhat a régiben, holott ez messze nem igaz. Az hagyján, hogy nem igazán lesz mit tenni a jövővel, ha amostbannem lépünk, de azzal is szembesülni kell, hogy már ma is megvannak a gyerekekre nézve a hatási a klímakatasztrófának.

Jelen és jövő

A WHO is kiemeli, hogy a biológiai sokféleség csökkenése, a meleg hatására csökkenő élelmiszertermelés és a vízhiány milyen hatást fognak gyakorolni a mostani gyerekekre. Foglalkoznak a nagy valószínűséggel kialakuló konfliktusokkal is, melyek szintén a mostani gyermekek felnőttkorát érintik majd, de ez még nem új, ez ellen sok szervezet küzd.

A WHO azonban arra is rámutat, hogy a statisztikák és a kutatások alapján már most is hatással van az éghajlatváltozás a kicsikre. A születési súly csökkenése is jellemző probléma, de jelentősen megnőtt az újszülöttek halálozásának kockázata is.

kép: takepart.com

A gyerekek mellett a fiatal felnőtteket is érintő problémák is megszaporodtak, mint az asztma, az alultápláltság, vagy a kardiovaszkuláris gondok. Ez pedig azt is eredményezi, hogy a most felnövő generációknak milliárdos egészségügyi kiadásnövekedéssel kell számolniuk, amit nagy valószínűséggel teljesen nem lesznek képesek kompenzálni, vagyis a szakadék az egészségügyi ellátásban tovább szélesedik majd.

A WHO arra is felhívja a figyelmet, hogy a probléma megoldása, a folyamat visszafordítása csak abban az esetben lehetséges, ha a kiváltó okot, vagyis magát az éghajlatváltozást kezeljük, egyébként a fent említett betegségek és kockázatok csak tovább romlanak.

lead kép: unwater.org

WHOklímagyerekbetegségemberélet