2020. június 2. kedd
Anita, Kármen

4 napos munkahéttel a klímakatasztrófa ellen

2019. december 29., 13:00
4 napos munkahéttel a klímakatasztrófa ellen

A munka és a környezetvédelem kapcsolatát viszonylag keveset vizsgáljuk, pedig kellene, hiszen köztük a kapocs igen szoros. Jelesül: minél többet dolgozunk, annál jobban terheljük a környezetet. Vagyis a kevesebb munka jobb a bolygónak is? 

Kevesebb munka 

Azt már tudjuk, hogy a lusta kertész jót tesz a kertjével, hiszen nem kell mindig nyírni és igazítani valamit. Azt azonban már kevesebb tudják, hogy ez a “lustaság” az élet sok más területén is igaz. Az irodai alkalmazottak, a sofőrök, a gyártósor munkásai mind ahhoz a csoporthoz tartoznak, akikről elmondható: minél többet dolgoznak, annál nagyobb terhet rónak a környezetre is. Ennek oka egyszerű, amíg ezek az emberek dolgoznak, addig működik a gépek sora, égnek a villanyok, működnek a gépek, vagyis energiát, üzemanyagot fogyasztanak. Minél több a munka, annál több az elfogyasztott energia is. 

kép: simpleprogrammer.com

A megoldás pedig egyértelműen a munka rövidítése, és ahol erre lehetőség van, atipikussá tétele. Ez utóbbi jelenthet távmunkát is, amivel az iroda fenntartásának költségei máris eltűnnek, és energiát sem kell pazarolni, de sok helyez ez nem megoldható. Itt marad a másik alternatíva, vagyis a rövidebb, 4 napos munkahét. 

Csak 4 nap? 

Persze ez nincsen kőbe vésve a munkanapok száma lehet ennél kevesebb is, sőt, olyan cégeket is ismerünk, melyek a munkaidő fogalmát szabadabban értelmezik. Esetükben projektekről lehet szó, amiknek leadási határideje van, hogy azt az ember mennyi idő alatt végzi el, nincs szabályozva, csupán annyi, hogy legyen kész a feladat. 

A japán Microsoft is bevezette a négy napos munkahetet, mellyel nem csak a költségeiket sikerült csökkenteni, hanem a munkavállalók közt is igen népszerűen lettek – hiszen a fizetések nem csökkentek, ami azért fontos szempont. 

kép: chartattack.com

De miért éri meg ez egy cégnek? Sajnos a legtöbb esetben az nem szempont, hogy mekkora energiamegtakarítást lehet ezzel elérni, ha közben a bevételkiesés is jelen van. Csakhogy sok esetben sikerült bizonyítani, hogy jelentősen nő az ilyen intézkedések hatására a produktivitás is. A Microsoft esetében ez 40%-os produktivitás növekedést hozott, és a munkavállalók elégedettsége 92%-ra ugrott. Emellett nem szabad elfelejteni, hogy a 4 napos munkahéttel a papírfogyasztás 58%-kal esett vissza és 23%-os energiamegtakarítást is elért a cég, ami igencsak szép eredmény.

lead kép: truthlegal.com