Július 23. Kedd, Lenke

Iszlám zarándoklat - 1000 fölött a halottak száma

Az iszlám vallású emberek egyik szent feladata, hogy életükben legalább egyszer elzarándokoljanak Mekkába, részt vegyenek a haddzs-on. Erre idén éppen a szaúdi nyári forróság közepette került sor, ami rengeteg halálos áldozatot követet.

Híresőhőségiszlámhalál
2024. június 24. 08:00
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Köpönyeg Google News oldalán is!
null

 

Szaúd-Arábiában a nyár nem éppen hűvös, de a haddzs, az iszlám szent zarándoklat idén éppen erre az időszakra esik, hiszen június 14-én kezdődött. 1,8 millió zarándok regisztrált az eseményre, de ennél sokkal többen érkeznek Mekkába regisztráció nélkül, mivel az drága. 

iszlám,férfi,hőség,Mekka
Iszlám szent zarándoklat - tömegek halnak meg Mekkában. / Fotó: AFP / AFP PHOTO

Ez azért problémás, mert a hatóságok limitált mennyiségben tudnak helyet biztosítani a légkondicionált zárt területeken, ahol a zarándokok lehűlhetnek a több órás séta és imádkozás után. Idén eddig már hivatalos adatok szerint 1081 halálos áldozatott szedett a hőség a haddzs-on, a halottak zöme pedig a nem regisztrált zarándokok közül került ki. 

Fotó: AFP / AFP PHOTO

Az akár 51,8°C-ot is elérő forróság miatt egyetlen nap alatt 2700 ember került kórházba “hőkimerülés” miatt, ami erősen megterheli az egészségügyi rendszert. A halottakat is a szaúdi hatóság temeti, sokszor még azelőtt, hogy a családokat értesíteni tudnák a történtekről. Ennek oka, hogy megelőzzék a járványok kialakulását, mely eddig sikerült is. 

Hajj pilgrimage in Mecca
Fotó: Anadolu via AFP / AFP PHOTO

forrás

Nyitókép: Fadel Senna / AFP