Ez Ausztrália nagy természetvédelmi blöffje – bár több a védett terület, a vadvilág mégsem profitál belőle
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Köpönyeg.huA természetvédelem áll meg csak a száraz statisztikánál, és ezt most a saját bőrükön tapasztalják meg az ausztrálok. Bár a természetvédelmi területek bővítése látványos számokat produkál, a legújabb kutatások szerint a valódi segítség pont ott marad el, ahol a legnagyobb a szükség.
Mit is jelent valójában megvédeni a természetet? Elég, ha körbekerítünk egy hatalmas, amúgy is lakatlan pusztaságot, vagy pont ott kellene közbelépnünk, ahol a legnagyobb a nyüzsgés? Ausztráliában a természetvédelmi területek bővítése gőzerővel halad, a számok mégis csalókák: a Queenslandi Egyetem friss tanulmánya szerint hiába a védelem alá vett több százezer új négyzetkilométer, ha a kijelölt zónák elkerülik a bajban lévő fajokat.
A természetvédelmi területek bővítése Ausztráliában – halad, de nem jól
- A védett területek aránya látványosan nőtt az elmúlt évtizedben.
- A növekedés sokszor nem ott történt, ahol a legnagyobb szükség lenne rá.
- A veszélyeztetett fajok védelme így sok esetben továbbra sem megoldott.
- Az ökoszisztémák védelme és a klímaváltozás elleni küzdelem sem mindenhol erősödött.
Trükkös számok: A természetvédelmi területek bővítése és a rideg valóság
James Watson professzor és csapata rámutatott egy fájdalmas ellentmondásra: Ausztrália úgy vált eminenssé a globális célkitűzések elérésében, hogy közben a lényegről megfeledkezett. A biodiverzitás megőrzése ugyanis nem a területfoglalásról szól. Az ország ugyan kipipálta a korábbi 17 százalékos nemzetközi elvárást, de a kutatás szerint pont azokat a területeket nem vette figyelembe, ahol a legnagyobb szükség lett volna természetvédelmi beavatkozásra.
A probléma gyökere, hogy a rezervátumokat sokszor olyan helyeken jelölik ki, ahol az senkinek sem fáj – például olyan távoli vidékeken, ahol nincs mezőgazdasági vagy bányászati érdek. Ezzel csak az a baj, hogy a veszélyeztetett fajok védelme ezzel még nincs megoldva, a valódi „hotspotok”, ahol a legtöbb egyedi élőlény zsúfolódik össze, gyakran kimaradnak a szórásból.
Hogyan mérjük a természetvédelem sikerét?
Nem az a győztes, akinek több elkerített természetvédelmi területe van, hanem az, aki képes megállítani a fajok eltűnését. A tanulmány hangsúlyozza, hogy a siker mércéje nem a négyzetkilométer, hanem a természet tényleges állapota kellene, hogy legyen. Hiába büszkélkedik egy ország hatalmas nemzeti parkokkal, ha a területén élő veszélyeztetett fajok több mint tizedének az otthona egy százalékban sem fedi egymást a védett zónákkal.
A valódi eredményességhez vizsgálni kell az ökoszisztéma-szolgáltatások minőségét és a biodiverzitás állapotát is. Ha egy fajnak csak a töredéke él biztonságban, az nem védelem, csak statisztikai kozmetikázás.
Ökoszisztémák védelme
Sokszor csak a koalákra vagy a kengurukra gondolunk, ha Ausztráliára gondolunk, de az ökoszisztémák védelme ennél sokkal összetettebb feladat. Az elmúlt 12 évben a legtöbb veszélyeztetett élőhelyen alig mozdult előre a védelem szintje. Pedig ezek a rendszerek tartják fenn az egyensúlyt: tisztítják a vizet, segítik a beporzást és szabályozzák a helyi időjárást.
Van azonban némi fény az alagút végén. Az érintetlen vadonok aránya a rezervátumokon belül megduplázódott, ami remek alap, de a hálózat még mindig hiányos. Dr. Ruben Venegas Li, a tanulmány társszerzője szerint a bővítések eddig leginkább azokat a régiókat érintették, amik már eleve jól álltak. Ez olyan, mintha egy már kifestett szobát mázolnánk át újra, miközben a mellette lévő házról szakad le a tető.
A klímaváltozás és a „30-at 30-ra” terv
Ausztrália előtt most egy újabb nagy feladat áll: 2030-ig a szárazföldi területeinek 30 százalékát kellene védelem alá helyezni. Ez a globális vállalás pedig már nem csak a puszta méretről szól. A jövőbeni természetvédelmi bővítéseknek három dolgot kellene szem előtt tartaniuk: a veszélyeztetett fajok konkrét élőhelyeit, az összeomlás szélén álló ökoszisztémákat, és az élőhelyek összekötöttségét. Ez utóbbi azért kulcsfontosságú, mert az elszigetelt védett területek önmagukban keveset érnek. Ha az állatok nem tudnak közlekedni a foltok között, a populációk genetikailag elszegényednek, és hosszú távon eltűnnek.
Emellett a klímaváltozás elleni harcban is döntő szerepe van a jól megválasztott helyszíneknek. Bizonyos ökoszisztémák ugyanis elképesztő mennyiségű szén-dioxidot képesek megkötni. Ha ezeket a területeket stratégiai alapon vonják be a körbe, két legyet üthetnek egy csapásra: óvják az élővilágot és lassítják a globális felmelegedést.
A kutatók szerint a cél még elérhető, de ehhez le kell számolni a „gyors növekedés” illúziójával, és át kell térni az okos, adatvezérelt döntésekre. Mert a természetvédelem nem csak arról szól, hogy mennyit védünk meg – hanem arról is, hogy mit.
Nyitókép: Shutterstock
