Víz alatti függönnyel akarják lassítani a végítélet-gleccser olvadását

A tudósok és mérnökök egy hatalmas, a tengerfenékre rögzített víz alatti "függönyt" terveznek az Antarktiszon, hogy lelassítsák a világ egyik legveszélyesebb gleccserének olvadását. A cél nem a klímaváltozás megállítása – hanem időnyerés. Mert a Thwaites-gleccser, közismertebb nevén a végítélet-gleccser már most is gyorsabban olvad, mint ahogy azt korábban bárki gondolta volna.

Mi történik a Thwaites-gleccserrel?

A Thwaites-gleccser Nyugat-Antarktiszon található, és önmagában a globális tengerszint-emelkedés körülbelül 4 százalékáért felelős évente. Ez elsőre nem tűnik soknak, de a mérete és a helyzete miatt kulcsfontosságú: ha ez a gleccser teljesen összeomlana, nagyjából 65 centiméterrel emelné meg a világtengerek szintjét. És ez még csak az első dominó lenne, mert más környező jégtömegeket is magával ránthatna. Minden egyes centiméter tengerszint-emelkedés világszerte körülbelül hatmillió embert tesz ki rendszeres áradásveszélynek. Vagyis itt nem távoli jégtömbökről, hanem városokról, kikötőkről, part menti településekről beszélünk – Európától Ázsiáig.

A kutatók szerint a legnagyobb baj nem felülről, hanem alulról érkezik. A melegebb óceáni víz beáramlik a gleccser alá, és szó szerint alámossa a jeget. Ennek megfékezésére született meg a Seabed Anchored Curtain Project ötlete. A terv lényege egy nagyjából 150 méter magas, rugalmas, víz alatti függöny, amelyet a tengerfenékhez rögzítenének, és mintegy 80 kilométer hosszan húzódna a gleccser előtt. Ez nem egy betonfal lenne, hanem egy speciális anyagból készült akadály, amely lelassítaná vagy eltérítené a melegebb tengervíz áramlását, mielőtt az elérné a jég alját. A kutatók viszont azt is hangsúlyozzák: ez nem csodaszer. Nem állítja meg a klímaváltozást, nem oldja meg az üvegházhatás problémáját. Viszont lassíthatja a jégveszteséget, és ezzel évtizedeket nyerhet az emberiségnek, amíg a kibocsátáscsökkentések hatása valóban érvényesülni kezd. 

Nincs választásunk, cselekedni kell

A projekt mögött neves egyetemek és kutatóintézetek állnak Cambridge-től Chicagón át Norvégiáig. Az első három évben még „csak” kutatás és kísérletezés zajlik: anyagtesztek, rögzítési megoldások, kisebb prototípusok kipróbálása – például norvég fjordokban. Már ez a szakasz is több millió dollárba kerül, és a teljes megvalósítás akár évtizedeket vehet igénybe. A kihívások pedig brutálisak: extrém hideg, hatalmas víznyomás, mozgó jégtömegek, viharos tengerek, és az a kérdés, hogy egy ilyen szerkezet hosszú távon egyáltalán túlélheti-e az antarktiszi környezetet. Még a támogatók is óvatosak, de abban egyetértenek, hogy ha nem próbálkozunk, biztosan veszítünk.

Miközben a mérnökök tervezgetnek, a tudósok a jelen problémáját próbálják jobban megérteni. Brit és dél-koreai kutatók forró vizes fúrással hatolnak le közel 1000 méter mélyre, közvetlenül a gleccser alá. Ide műszereket helyeznek el, amik valós időben mérik, hogyan és milyen gyorsan olvasztja a meleg tengervíz a jeget. Ez azért kulcsfontosságú, mert eddig leginkább csak modellekre és közvetett adatokra lehetett támaszkodni. Most először láthatjuk pontosan, mi történik ott, ahol a baj igazán elkezdődik. 

Nyitókép: ESA / eyevine / northfoto

Forrás: interestingengineering