Június 14. Péntek, Vazul

A Vatikán is karbonsemleges lesz

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Köpönyeg Google News oldalán is!
null

Egyes országok esetében nagyobb jelentősége van a környezetvédelmi vállalásoknak, mint mások esetében. Természetesen ez inkább globális szinten igaz, de akkor vitathatatlan. Azonban ez nem mindigaz országok kibocsátásától,vagy méretétől függ!

Ha nagy, akkor fontosabb!

Alapvetően igaz lenne a tétel, hiszen a legfontosabb, vagyis inkább a legszennyezőbb országok mindhatalmasak. Az USA, Kína vagyéppen Oroszországmind az élmezőnyben vannak, ahogyan India is, és mindegyik ország tekintélyes területekkel rendelkezik – ahogyan lakosainak száma is igen magas. Ennek megfelelően a világ leginkább arra figyel, hogy ezek az országok - vagy mondjuk azEUesetében az országszövetségek - milyen lépéseket tesznek a bolygó megmentése érdekében.

kép: forbes.com

A lépéseik pedig egyelőre lehangolóak. Nem csak azért, mert halogatják a tényleges tetteket és inkább csak ígérgetnek, hanem azért is, mert az ígéreteiknek nem igazán hisznek már az emberek. Ez pedig egy fura lavinát indít el. Ha a nagyok nem tesznek meg mindent, sőt, tulajdonképpen nagyon keveset tesznek, akkor nekünk, kicsiknek, esetleg egyéneknek minek küszködni?

Tömegeket mozgat

Az most más kérdés, hogy a fenti “lavina” alapvetően hibás elképzelésből táplálkozik, mert sajnos tény. A nagyok tétlensége erősen elveszi a kedvét az embereknek attól, hogy egyre többet tegyenek a környezetükért. Éppen ezért reménykeltő, hogy nemrégibena Vatikán is bejelentette: 2050-re karbonsemlegessé válik.

kép: edition.cnn.com

Ez ugyan nem összehasonlítható mondjuk az USA karbonsemlegességével,tekintvehogy a miniállam csupán 44 hektáros területen létezik, vagyis ennek a karbonkibocsátását ellensúlyozni és erősen csökkenteni nem akkora kihívás, mint egyhatalmasországét/országszövetségét. Ugyanakkor a Vatikán, illetve a katolikus egyház ezen keresztül a híveire is erősen hatást tud gyakorolni, mely újabb lökést adhat az egyéniküzdelmeknek. Ugyanezen a vonalon mozog a Dalai Láma is, aki már kifejtette, hogy Buddha mindenképpen elkötelezett híve lenne a klímaváltozás elleni harcnak. A nagy vallási vezetők kezében igen hatékony eszköz van arra, hogy azokat a rétegeket is megmozgassák a klímakatasztrófa elleni fellépésben, akik egyébként inkább csak szemlélői lennének az eseményeknek.

lead kép: reuters - Remo Casilli