Május 19. Vasárnap, Ivó, Milán

Kínában a napelemek felemelkedését hozta a koronavírus

Éghajlat
2020. április 19. 08:00
null

A koronavírus már számos területen mutatta meg nekünk, hogyan is lehetne ezt másképpen csinálni. Kína számára érkezett egy újabb lecke: a járvány erősen odavágott az energiatermelésnek is, de a napelemeket nem érintette a probléma.

A fosszilis szektor

Miért van az, hogy az energiatermelésben a járvány idején kimagaslóan teljesítettek a napelemek? Hiszen nem sütött többet a nap, és nem valósultak meg újabb beruházások sem. A képet ebben az esetben a korlátozások befolyásolták, amik rámutattak arra, hogy az energiatermelésünk nagyon is sebezhető, abban az esetben pedig még jobban, ha a fosszilis hordozókra támaszkodunk.

kép: blog.technavio.com

A hagyományos erőművek működtetéséhez bizony igen sok emberre van szükség. Mivel Kína is kénytelen volt kijárási tilalmat bevezetni, és korlátozni a munkahelyeken megjelenő emberek számát, ez komoly kihívást jelentett az erőművek számára, melyek a fosszilis energiahordozókat dolgozzák fel. Mivel kevesebb volt az ember, ezért csak erősen visszafogott termelést produkáltak. Problémát jelentett az is, hogy az energiatermeléshez szükséges alapanyagot a helyszínre kell szállítani, ami ebben ahelyzetbenmegint korlátozott lehetőségek közt zajlott, a kitermelésről már nem is beszélve.

Hasítanak a napelemek

Ezzel szemben a napelemes energiatermelők nem igazán igényelnek emberi beavatkozást, nem kell őket a helyszínen sok – sok technikusnak felügyelni, és az alapanyagot sem kell a helyszínre szállítani. A működésük zavartalan és folyamatos lehetett akkor is, mikor az emberekhomeoffice-ra lettek kötelezve, hiszen a számítógépes vezérlés így is megoldható volt részben, az energiatermelés helyszínén pedig csak egy-egy emberre van szükség.

kép: solarreviews.com

Mivel leállt az építőipar is, ezzel a cementgyártás, valamint a legtöbb gyár is bezárta kapuit, így összességében a napelemek és a visszafogott erőművek megtermelték a szükséges energiát, jelentős levegőminőség javulással együtt.

A megújuló energiatermelés nagy előnye, hogy az “alapanyag” nem igényel szállítást, és az ilyen rendszerek működtetése is nagyon kevés emberrel megoldható. Ez pedig sokkal kevésbé teszi sebezhetővé az ilyen típusú energiatermelést a hasonló helyzetekkel szemben, illetve rámutat arra is, hogy a beruházások további növelésével bizony teljesen megállítható az energia előállításával járó károsanyag - kibocsátás is.

lead kép: ecotality.com

klímanapelemKínaemberenergiavírusélet