Május 7. Kedd, Gizella

3 személyes autó lehet a jövő?

e-tech
2019. október 26. 15:00
null

Az elektromos autózás korába lépünk. Ma már nem is nagyon van olyan gyártó, melynek legalább egy márkájának kínálatában ne lenne elektromos változat, sőt, olyanisakad, mely nemsokára semmi mást nem gyárt majd adott márkán belül. Az árakkal azonban még most is vannak gondok.

Elektromosság

Tény, hogy az e-autózásfelémozdul a világ. Ehhez persze mindenképpen és a lehető leggyorsabba át kell állni a megújuló energiatermelésre is, hiszen az elektromos autózás csak abban az esetben lesz valóban környezetbarát. De az irány jó, csak az autók árával van egyelőre probléma.

kép:thedriven.io

Nemrégiben röppent fel e hír, hogy már a Lamborghini is bejelentetteelső, tisztán elektromos járgányát, ami nagyon jó, csakhogy aki meg tudott venni egy benzines Lamborghinit, annak eddig sem jelentett gondot egy elektromos autó.

A többségnek azonban még az alsó kategóriában pöfögő, hagyományos autók megvételéhez is hitelre és hosszú időre van szüksége, így nem igazán tudnak bevállalni egy 3-4-5-ször annyiba kerülő elektromos változatot.

Árcsökkenés

Szerencsére az idő az olcsóság oldalán áll. Minél kiforrottabb a technológia, annál olcsóbban lehet majd hozzájutni, a piaci verseny élesedéséről már nem is beszélve. Ezt jól mutatja, hogy már a svédek is megjelentek a saját, aprócska, városi elektromos járgányukkal, melyet a hírek alapján nagyjából 7 millió forintért be lehet majd szerezni.

kép:news.com.au

Ez az összeg már kecsegtetőbb, de tény, hogy bizony kompromisszumokat követel. Ennyiért már egy tekintélyes családi autót lehet vásárolni, míg a svédek üdvöskéje csupán 3 személyes. Cserébe a megjelenése futurisztikus, és akár 300 kilométert is megtesz egyetlen feltöltéssel, ráadásul a töltése is viszonylag gyorsan megoldható.

AUnitiOnenévre keresztelt autó 2020-ban jelenhet majd meg a svéd piacon, illetve Nagy Britanniában. Hogy hozzánk mikor jut el, ha egyáltalán eljut, arról nem szólnak a hírek, de valószínűleg mi már csak használtatókéntfuthatunk vele össze a hirdetésekben.

lead kép:carmagazine.co.uk

klímaautóelektromosemberenergiavárosközlekedés