
Kína már most is élen jár a megújuló energiatermelésben, hiszen a teljes kapacitás mintegy 51%-át birtokolja, ami nem kis szó. Most pedig még meg is fejeli egy olyan projekttel, mely egy időre biztosan bebetonozza a napelemes trónra.
A megújuló energiatermelés sokáig billegett két komoly lehetőség közt: a szél és a napelemes termelés lehetősége közt. Mindkettő hatékony, de a szél sokáig olcsóbbnak bizonyult. Mára azonban a technológia annyira meglódította a napelemeket, hogy a termelés egyértelműen ebbe az irányba billent el.
Hova érdemes telepíteni egy gigantikus napelemes projektet? Mindenképpen oda, ahol nincsen útban, hiszen a napelemek egyik hátránya, hogy elég nagy helyet foglalnak. De hol nem lesz útban egy rakás napelem? És most nem csak egy amolyan “kis kupac” panelről van szó, hiszen Kína most is mert nagyot álmodni: a Napelemes Nagy Fal nem kevesebb mint 400 km hosszú és 5 km széles lesz.
Ehhez pedig sok hely és persze sok napsütés kell, kevés árnyékkal. Igen, a lehető legjobb helyszín a sivatag, jelen esetben a Kubuqi sivatag területe, ahol a projekt kivitelezése már zajlik. Várhatóan 2030-ra készül el a 100 gigawattos napelempark.
A sivatag egyedi ökoszisztémája így sérül, de ezt tekinthetjük rehabilitációnak is, hiszen Kínát is erősen érinti az elsivatagosodás. A napelemek lábai segítenek rögzíteni a homokdűnéket, így az erózió lassul, nem utolsósorban árnyékuk segíti a vízmegtartást. Ez kedvez a növények megtelepedésének, vagyis bár tény, hogy a sivatagi ökoszisztéma sérül, és ezt szépíteni sem lehet, a rehabilitáció keretében azért az életnek is jut hely bőven.
A projekt megvalósulásakor nemcsak nagyvárosok teljes áramellátást lesz képes fedezni – és itt kínai léptékű nagyvárosról van szó –, hanem jelentősen hozzá is járul majd ahhoz, hogy Kína energiamixében tovább emelkedjen a megújulók részaránya.
Nyitókép: Shutterstock/Young David01