Május 6. Hétfő, Frida, Ivett

Hibrid napelem - szélenergia kombót alkotott két francia cég

Zöld zóna
2023. november 20. 11:00
null

A napelemek egyre több vállalat épületének tetejét borítják el, ami alapvetően nagyon jó dolog. Azonban igaz, hogy a termelés esős időben és télen jelentősen visszaesik, vagyis mindenképpen fejlesztésre szorul. Ebben látott lehetőséget a Segula Technologies, illetve a Wind my Roof.

A két francia vállalat egy olyan hibrid rendszert hozott létre, mely egyesíti a nap és a szélenergia kihasználásának lehetőségét. Ez persze nem olyan nehéz, hiszen a panelek mellé kis házi szélerőműveket is lehet telepíteni, a költségek azonban jelentősen megnőnek, hiszen mindkét rendszer külön kiépítést, invertert és más anyagokat igényel.

A hibrid rendszer egyelőre kecsesnek nem nevezhető. 4 négyzetméteres tetőfelületet igényel egy-egy darab, mely 2,1 m x 1,6m x 2 m-es. A szerkezet azonban egyrészt igen tekintélyes termelési kapacitással rendelkezik, másrészt olcsó.

A termelés a szél esetében 2000 kilowattóra évente, míg emellé a napelem 800 kilowattóra pluszt jelent. A szerkezet ráadásul a 180 km/h-ás szélnek és a -15°C-nak is gond nélkül ellenáll. Az ára pedig kedvező, hiszen a szakemberek a két rendszert egyesítették, így azok nem igényelnek külön vezérlést sem. A WindBox névre keresztelt rendszer egyelőre csak Hangest-en-Santerre-ben, Franciaországban üzemel, de a cégek gyors terjeszkedésre törekszenek.

képek és lead kép: shutterstock

szélenergianapelemWind my Roofhibrid rendszer