Május 18. Szombat, Alexandra, Erik

A műhús után itt a műfa - ráadásul minél több CO2-őt köt meg, annál erősebb

Zöld zóna
2023. március 06. 08:00
null

A fára, mint megújuló energiaforrásra tekintünk, és ezt jól is tesszük, hiszen megfelel minden kívánalomnak. Arról azonban hajlamosak vagyunk megfeledkezni, hogy ahhoz, hogy valóban megújuló lehessen, időre van szüksége. És ebben az esetben még csak a fa önmaga lett megújuló, egy erdőség megújulásához nem elegendő annyi idő, míg a fa megnő, ez lényegesen összetettebb folyamat.

Tény, hogy a környezettudatos építkezés, a fenntartható város alapanyaga a fa, de ez így ebben a formában megtévesztő, hiszen egy egész várost fából felépíteni elképesztő ütemű kitermeléssel jár, ami pedig már most, a beton és acél korában is túlzó. Sőt, komolyan hozzájárul a klímakatasztrófa alakulásához is.

Hogy szükség van-e a megfelelő, őshonos növényzet visszaállítására a lehető legtöbb területen? Mindenképpen, de ha már a műhús világában élünk, itt lenne az ideje egy fenntartható, környezetbarát “műfa” megalkotásának is. Természetesen ilyen anyagok szép számmal vannak már ma is, de a Rice Egyetem tudósai most egy kicsit tovább vitték a dolgot, ami akár komoly szemléletváltáshoz is vezethet.

Sikerült ugyanis egy olyan műfát létrehozni, mely struktúrájában erősen hasonlít a természetes fára, sőt, az anyag kezelésének következtében képes a szén-dioxidot is megkötni. Ráadásul minél nagyobb mennyiségben teszi azt, az anyag annál erősebbé válik. Mindemellett a gyártása a mostani technológiával is megoldható, és környezetterhelés szempontjából is igen jól áll - persze messze nem annyira, mint az igazi fa, de hosszabb távon környezettudatosabb megoldást jelenthet.

képek és lead kép: Gustavo Raskosky-Rice University

klímaműfaépítóiparfalehetőségCO2