Október 4. Péntek, Auróra, Edvin, Edvina, Tirzusz

Jöhetnek a műanyag autók?

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Köpönyeg Google News oldalán is!
null

Az elektromos autózásé a jövő, ezzel nem is nagyon kell vitatkozni. Ugyanakkor az, hogy ez a bizonyos jövő mikor is érkezik, az főleg azon múlik, milyen árakkal szembesülnek a lelkes vevők a kereskedésekben.

Mert hiába tudjuk, hogy egy elektromos autó ma már képes ugyan azt a hatótávot biztosítani, mint egy hagyományos hajtású, sőt, akár még azt is túlszárnyalja, az ára igencsak borsos. Míg egy új benzines vagy diesel kisautó 5 millió forint körül is elérhető, egy elektromos autó ennél lényegesen többe kerül. Ahhoz, hogy a hatótáv is a benzinessel vetekedjen, annyira a zsebünkbe kellene nyúlni, amit a legtöbben egyszerűen nem engedhetnek meg maguknak. És persze az sem biztos, hogy minden spórolt pénzét erre szeretné-e költeni a vevő, hiszen az autó amortizálódik, javíttatni kell és a pénznek is lenne máshol helye...

De mi lenne, ha az autók árát sikerülne lényegesen lejjebb nyomni? Ez az akkumulátorok fejlődésével is megvalósul, de nagyon lassan, vagyis így a szép, elektromos jövő csak távoli lehetőség marad. Ha azonban az olcsósítás felgyorsítható, akkor már lényegesen más a helyzet. Ehhez az autóknak műanyagból kellene készülni.

Nem, nem olvasta félre, valóban műanyagról van szó, persze nem abban a formában, ahogyan a gyerek kisautói készülnek. Illetve pontosan abban a formában, de más szilárdságú anyagokból. A mostani elektromos autók alapjára olyan műanyag kasztni is felépíthető, melyet nagyon olcsón, gyorsan és egyszerűen lehet fröccsönteni - vagyis inkább megvan ennek lehetősége is-, miközben az autó szilárdsága, törésállósága vagyis biztonsága nem csorbul. Ráadásul a rozsdásodás réme is eltűnik. Az árat pedig tovább nyomja lefelé, hogy a műanyag megmunkálásához szükséges gépek is lényegesen olcsóbbak, mint az acél alakításához használt eszközök. Ezért is gondolják az iparági szakértők, hogy a műanyag karosszéria napja felszállóban van.

És ha mindezt úgy vagyunk képesek megalkotni, hogy ahhoz már legyártott műanyagokat hasznosítunk újra, akkor az elektromos autózás egy újabb szinten segítené fenntarthatóbbá tenni a létezésünket, kényelmünket.

képek és lead kép: shutterstock