Október 13. Vasárnap, Kálmán

Így őrizzük meg a vizet a kerti talajban

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Köpönyeg Google News oldalán is!
null

Lassan elérkezik a kerti szezon, a sok gazolással és öntözéssel. Ezek most még csábító tevékenységek, és alig várjuk, hogy végre kijuthassunk a kertbe, de néhány hét, és már a hátunk közepére sem kívánjuk. De szerencsére ez ellen lehet tenni.

A kert

A kertnek számtalan előnye van, amiket nem is lehet vitatni, mind az egészségünkre, mind a lelkünkre kifejezetten pozitív hatást gyakorol, még akkor is, ha fenntartása elég körülményes, és sok munkát kíván.

kép: Steven Cominsky

Azonban a kert más szempontból is fontos. Növényeket telepítünk bele, így azok a levegő minőségét javítják. Csakhogy sokszor nem a honos fajokat preferáljuk, hanem olyanokat, melyek kevésbé tűrik a szárazságot, mely sajnos hazánkra is egyre jobban jellemző. De hát ez nem jelenthet gondot, hiszen öntözni lehet. Egészen addig persze, míg van miből, míg nem vezetnek be itthon is vízkorlátozásokat, illetve addig, míg meg nem pillantjuk a locsolási láz után a vízszámlánkat.

Takarjuk

A kertben azokat a felületeket,melyekbenolyan növények vannak, amik sok vizet igényelnek, érdemes takarni. A fű itt nem jöhet szóba, hiszen azt is öntözni kell, de sok más talajtakaró növény igen! A szappanfű, a macskamenta és a hasonló növények a talaj fedésére is kiválóan alkalmasak, miközben körülöttük, felettük remekül elvannak más kultúrnövények is. Arra azonban érdemes figyelni, hogy sok terülő növény, mint a borostyán, erőszakosak, és elnyomják a többit, vagyis óvatosan kell velük bánni.

A szerves talajtakarók közt a fenyőkéreg a legnépszerűbb. De ha nem akar ilyesmire költeni, akkor a fűnyesedék is tökéletesen alkalmas erre a feladatra, csak hagyja kicsit megfonnyadni, kiszáradni. A szalma is remek talajtakaró, de a fűrészporra sem lesz panasza.

kép: blog.nwf.org

A szervetlen talajtakarók előnye, hogy nem kell őket sem cserélni, sem megújítani, ám cserébe nem is táplálják a talajt. Ilyenek a kavicsok, vagy éppen a homok. De vigyázat! Bár nagyon mutatósak lehetnek a kaviccsal fedett virágágyások, tisztításuk a beléjük került szerves hulladék miatt elképesztően nehéz.

Tulajdonképpen mindegy, milyen talajtakarót választunk, a célunk,vagyishogy a talaj nedvességtartalma sokkal tovább megmaradjon, biztosan teljesül. Arról már nem is beszélve, hogy a gaz is sokkal kevesebb mennyiségben jelentkezik, főleg, ha a talajtakarók alágeotextiliskerül( eza talajtakaró növények esetében nem szerencsés, mivel akadályozza a terjedésüket).

lead kép: localgardener.net