Október 13. Vasárnap, Kálmán

Az Apple beperelt egy céget, mert az megjavította az almás telefonokat

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Köpönyeg Google News oldalán is!
null

Az Apple egyike azoknak a hatalmas vállalatoknak, akik nagyon sokat tehetnek azért, hogy a bolygó élhető maradjon. Ezt nem is mulasztják el megtenni, és persze hangosan kikiabálják azt is, hogy ők bizony sokat tesznek a környezetért. Erre szükség is van, hiszen ellenkező esetben a vásárlók elfordulnának a vállalattól.

Károkozás

Az Apple most egy igen érdekes helyzetbe sodorta saját magát, ami egyrészt rettentően kínos, másrészt azonban teljességgel érthető. A probléma abból adódik, hogy az almás cég egy nagy halom elektronikai eszközt adott át egy kanadaiújrahasznosítócégnek azzal a szándékkal, hogy azokat semmisítsék meg.

kép: medium.com

A cég azonban nem ezt tette. A munkatársai ugyanis észrevették, hogy az almás logóval ellátott telefonok, táblagépek és okos-órák egy jelentős részének semmi baja, egy része pedig igen egyszerűen javítható. Nosza, javították, majd a készülékek Kínába vándorolva újra értékesítésre kerültek.

Az Apple persze érthető módon beperelte a céget, hiszen az nem azt tette, amiért a gigavállalat fizetett neki. Ebből a szempontból tökéletesen érthető a cég reakciója.

Hulladék?

A kérdés azonban mindenkiben felmerül: vajon mi lehet az oka annak, hogy tökéletesen működő elektronikai eszközök kerülnek a szemétbe, hatalmas környezeti terhelést kiváltva ezzel, ahelyett, hogy egyszerűen és olcsón javítanák őket, majd újraértékesítenék. Hiszen ezt még az Apple maga is megtehetné.

A válasz persze egyszerű. A perbenagigavállalatnem csak azt követeli a kanadai cégtől, hogy fizesse ki neki a készülékek értékesítéséből fakadó összeget (bár a vállalat állítja, nem tudjahogyan kerültek a készülékek Kínába), hanem azt is, hogy fizessen 31 millió dollár kártérítést is. Ezt azzal indokolja a vállalat, hogy a régebbi készülékek értékesítése miatt az ügyfelek nem a legújabb modelleket vették, és ez bevételkiesést okozott avállalatnak.

kép: greenpeace.com

És innentől kezdve érdekes a dolog. Adott egy vállalkozás, mely dollármilliárdokat keres a fogyasztóin, akiknek könnyfátylas szemekkel ígéri meg, hogy a tőletelhető legtöbbet teszi a Föld megmentéséért. Ez azonban csak addig igaz, míg a szennyezésből nem lehet nagyobb profitot csinálni, hiszen abban az esetben a tökéletesen működő eszközöket is azonnal hulladékként kezeli, hozzájárulva ezzel ahhoz, hogy az elektronikai hulladékhegyek lassan legalább akkora fenyegetést jelentsenek az életre, mint a műanyag. És vajon hány elektronikai vállalat csinálja ugyan ezt...

lead kép: bloomberg.com