Február 23. Péntek, Alfréd

Igen is csodaszép az élet kevesebb vegyszerrel is!

Zöld zóna
2020. április 14. 14:00
null

A járványhelyzet sok mindenre megtanít minket. Most, hogy nincs arra lehetőségünk, hogy akkor szaladjunk le a boltba, amikor csak akarunk, sokkal előrelátóbbak lettünk. Egy egész hétre, vagy akár kettőre előre is tervezünk ételekkel, otthon sütünk kenyeret, kalácsot, olyan technikákat veszünk elő, melyek nagyanyáink mindennapjaiban voltak jelen. Sőt, olyanokat is, melyeket a dédikmesélhettek anno, és ennek számtalan előnye van.

Régen és ma

Dédszüleink korában nem volt elektromosság, az egészségügy jóvalfejletlenebb volt, a boltban sem lehetett ennyi mindent kapni, és az élet is sokkal nehezebb volt. De ez nem jelenti azt, hogy nincs semmi abban az életvitelben, aminek ma ne látnánk hasznát. Sőt, nem csak mi, hanem a bolygó is.

kép: smallbizclub.com

Erre tökéletes példa a mostani húsvét. Az embernek volt ideje készülni, kalácsot sütni, amivel valószínűleg sokan most próbálkoztak először. Azonban most sokkal többen kaphattak a fejükhöz pénteken, hogy bizony kimaradt a tojásfesték a heti nagybevásárlásból. És nyilván kizárólag ezért nem szaladunk le a boltba, ahogyan azt régen biztosan megtettük volna. Mostutánaolvasunk, mit is csinálhatunk. És itt jönnek a képbe adédik, akik bizony még azzal festették a tojást, ami otthon volt. Ehhez használtak hagymát, lilakáposztát, céklát, és hasonlókat.

Miért fontos ez?

A járvány megtanít minket arra, hogy nem kell mindenért elrohangálni, messze nincs szükségünk annyi kemikáliára, mint gondolnánk. Nyilván nem attól esik vissza a méreganyagok mennyisége a világon, mert nem használunk tojásfestéket, de a példa megmutatja, hogy feleslegesenpazarlunksokszor kemikáliákat. A kozmetikumaink többsége elkészíthető otthon, nem kell miattaflakonokat venni, kemikáliákat magunkra kenni. A tojás, a joghurt, a friss zöldségek nem csak a tányéron, hanem a bőrön is fantasztikus hatásuk van.

kép: today.com

A vegyszerek át ésátszövika mindennapjainkat. Szükségesek, de közel nem akkora mértékben, amekkorában mi használjuk őket. Ráadásul nem csak ránk, hanem a környezetünkre is hatást gyakorolnak, hiszen bekerülnek a vízbe, a földbe, és végső soron rontják a mi és minden élő szervezet egészségét.

lead kép: Angie Cao/motherliving.com

vissza a természethezvegyszermaradj otthonotthonemberélet