Május 22. Szerda, Júlia, Rita

A rákpáncél helyettesítheti a műanyagot?

null

A műanyagok jelentette probléma megoldása sajnos még várat magára, sok helyen és sok ötletszületik, hogyan lennehelyettesíthetőlebomló anyagokkal a most használatos műanyag, de sajnos a megoldások közül egyik sem kerül ipari mértekben gyártásra. Pedig igazánfigyelemreméltólehetőségek is vannak, mint amelyiket egy ausztrál orvostanhallgató fedezett fel.

Műanyag?

A hölgy, AngelinaArora a garnélarákok páncéljában látta meg a lehetőséget. A kis lények külső burka ugyanis rugalmas, hasonlatos a műanyagokhoz, hát elkezdett foglalkozni velük. Sikerült alkotnia egy olyan anyagot a páncélból, mely nem csak áttetsző és rugalmas, hanem oldhatatlan is, vagyis szinte tökéletesen megegyezik a most használatos műanyagokkal. Csakhogy apáncéla természetben képes lebomlani, ígyArorabioműanyaga is ezt teszi 33 nap alatt.

kép: tribpub.com

A 33 nap kevés ahhoz, hogy nagyon sokáig lehessen benne tárolni az élelmiszereket, vagyis például a PET palackok helyettesítése csak nagyon bajosan lenne megoldható vele. Inkább arra használható az anyag, amikor valamit csak rövid ideig akarunk tárolni, és a tárolónak a pótlása folyamatos lehet. Például zacskó formájában az ötlet használható, nem is csoda, hogy sok gyártó érdeklődik iránta.

Megoldás?

Abioműanyagokrendre megjelennek, mint alternatív lehetőségek a műanyag kiváltására. Azonban valahogy egyik sem akar elterjedni. Ennek oka, hogy hosszabb távon sajnos egyik sem képes azt nyújtani, mint a Bolygó életét megkeserítő műanyag.

Ráadásul a műanyagipar elképesztő összegeket mozgósító piac, vagyis leállítani, átszervezni sem éppen egyszerű feladat. Ipari méretekben egyelőre csak az a komposztálható műanyag jelent meg, mely valóban lebomlik, de csak ipari körülmények között, vagyis gyűjtése így is szükséges, és a természetbe kerülve ez is rengeteg kárt okoz.

kép: AP

A műanyagprobléma megoldása ezeknek az anyagoknak a kivezetése, vagy szigorúan zárt rendszerben történő kezelése lehet. Ez utóbbira azonban igen kevés az esély, hiszen a most szelektíven gyűjtött műanyagokat is csupán töredékében vagyunk képesek újrahasznosítani, ráadásul azt is csak végesalkalommal, utána mindenképpen a szeméttelepen végzik. A kiváltásuk más anyagokkal sokba kerül, de hosszabb távon még mindig jelentősen olcsóbb, mint a műanyaghulladék kezelése, és az általa okozott károk helyrehozása.

lead kép: Alex Jones