Október 13. Vasárnap, Kálmán

60 méternyi szemét önti a metánt Újdelhire

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Köpönyeg Google News oldalán is!
null

A szemét termelése kizárólag emberi sajátosság. Mi vagyunk az egyetlen faj, mely olyan dolgokat állít elő, amiket azután nem forgat vissza a természetbe, hanem egyszerűen elhajít. De hiba lenne azt hinni, hogy valamilyen formában nem jutnak ezek az eldobált dolgok vissza a körforgásba, vagy azt hinni, hogy ebből jól is kijöhetünk.

Mi lesz ennek a vége?

India nagyvárosai híresen sok szemetet termelnek. Nagyjából naponta 62 millió tonnát. És ez még nem a vége, mivel valahogy nem sikerül megoldani, hogy az emberek megértsék: a szemét az ő életüket is tönkre teszi. Az értetlenségük következménye, hogy az előrejelzések szerint 2030-ra 165 millió tonnára nő a szemétadag naponta.

kép:phys.org

Pedig példa vanelőttük, nem is kicsi. Szó szerint nem az, hiszen jelenleg 60 méter magas. Újdelhi keleti peremvárosában van egy szemétlerakó. Ebben nincs is semmi különös, minden városhoz tartozik egy, akármilyen elkeserítő is ez. Ez a lerakó rendben isüzemelt, egészen addig, míg elérte a kapacitása végét, vagy több szemetet már nem tudott befogadni. Ez 2002-ben volt, de nem sikerült megoldást találni arra a problémára, hogy hova is lehetne lerakni a hatalmas mennyiségű szemetet. Így továbbra is ide hordták azt, és hordták és hordták, míg mára egy 60 méter magas szeméthegy alakult ki a területen, ami minden évben 10 méterrel növekszik.

Ez csak szemét...

Jó, a szeméthegy látványanyilvánnem szép, de azért ez csak szemét - mondhatnák sokan, de azért ennél többről van szó. A hulladék ugyanis bomlásnak indul, tömörödik, különböző anyagok távoznak belőle. Többek közt tetemes mennyiségű metán, mely bizony erősen üvegházhatású gáz. A szemét termelte metán problémája pedig vastagon benne van a klímaváltozásban is. Helyi szinten pedig egyrészt mérgező, másrészt rendre begyullad, hatalmas tüzeket okozva, melyeket eloltani sem könnyű, és amelyek még több mérgező anyagot juttatnak a levegőbe.

kép:express.co.uk

A szeméthegy problémáját a városvezetés képtelen megoldani, aminek következtében annak 5 kilométeres körzetében egészségre káros anyagok terjengenek a levegőben, melyek többek közt rákot is okozhatnak. Arról már nem is beszélve, hogy milyen szagokat ereget magából a hegy, a korántsem visszafogott indiai melegben.

lead kép:scmp.com