Május 28. Kedd, Csanád, Emil

Műhús után műtej?

null

A klímakatasztrófa enyhítését célzóan ma már megszületett a növényi hús, illetve a laborban növesztett hús is. Bár sokan ódzkodnak tőlük, mégis ezek jelenthetik a húsfogyasztás jövőjét, és nem csak a kegyetlen körülmények miatt, amit a haszonállatoknak ki kell állniuk.

Műhús

Aműhúsfogalma ma már se nem meglepő, se nem újdonság. Tudjuk, hogy a laborban előállított hús állaga, és íze is szinte tökéletesen utánozza az igaziét, legalábbis az állítások alapján. Mindenesetre tény, hogy a tőzsdén tarolnak azok a cégek, melyek a műhússal foglalkoznak.

kép:dairyreporter.com

Az állattartás kiiktatása fontos a klímakatasztrófa elkerülése érdekében. Ennek oka a metán, mely sokkal erősebb üvegházhatású gáz, mint a szén-dioxid, és amely hatalmas mennyiségben szabadul fel a szarvasmarhák tömeges tartása miatt. Az ipari állattartás ellen szól az is, hogy embertelen körülmények közt kénytelenek leélni sokszor csak néhány hónapos életüket azok az állatok, melyeknek útja a születéstől a vágóhídig kőbe van vésve.

Csakhogy nem csak húst adnak ezek az állatok, hanem tejet is, és ami még ennél is sokkal fontosabb, tejsavót, amit aműhústerjedésével sem lehet pótolni.

Műtej?

APerfectDay nevű startup két alapítója éppen ezt a problémát kívánja meglovagolni. Laboratóriumi körülmények közt, emésztőgombák és baktériumok segítségével egy az eredeti tejsavóhoz nagyon közel álló fehérjét sikerült létrehozni. Ez azt jelenti, hogy a közeljövőben egy bögre tej ivása közben nem kell arra gondolni, hogy milyen szenvedésen ment keresztül ezért egy tehén, hanem tudjuk, hogy azt laborban készítették.

kép:dairyreporter.com

A cég “felfedezését” másstarupokformába is öntik, például sajtot készítenek belőle. A végeredmény egyelőre nem tökéletes, és még egy darabig biztosan nem találkozhatunk majd a labortejjel, vagy laborsajttal a boltok polcain, hiszen azokat engedélyeztetni is kell, ami nem lesz könnyű menet. Hogy van-e létjogosultságuk? Nagyon is van, mivel a laborban előállított tejsavóhoz 98%-kal kevesebb víz és 65%-kal kevesebb energia szükséges. A savóból pedig már viszonylag könnyen lehet laborkazein hozzáadásával sajtot készíteni, de a tej, vagy a joghurt sem jelent olyan nagy kihívást. Az már persze más kérdés, hogy milyen szájízzel iszunk majd olyan terméket, melyen az szerepel: laboratóriumban előállított.

lead kép:northqueenslandregister.com.au