Október 7. Hétfő, Vendelina

Bécsben az emberek és a város összehozta a körforgásos gazdaságot

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Köpönyeg Google News oldalán is!
null

Ha kíváncsi, hogyan is működik a körforgásos gazdaság, akkor csak át kell ugrania Bécsbe, ahol ennek egyik lehetőségét tökéletesen kihasználják. Persze ehhez kell a vezetés, a polgárok, és a közös akarat is.

Szelektálás

A körforgásos példa jelen esetben a megfelelően szelektált szemét kérdése. A Bécsieknek ez nem jelent gondot, hiszen igen régóta a szelektálás az életük része.

kép:dunanett.hu

Itthon sajnos azt láthatjuk, hogy a szemét az emberek fejében még mindignem került a megfelelő helyre. Az építési törmeléket az erdőben teszik le sokan, hiszen így nem kell fizetni annak elszállításáért. Az otthoni kukába ömlesztve minden belekerül, annak ellenére, hogy a törvény is előírja a szelektív szemétgyűjtést. Amit mégis szelektíven gyűjtenek össze az emberek, azt sok esetben a kukásautóban egybeöntik, és ugyan úgy a szeméttelepen landol minden, mint előtte. De jó példa az itthoni kezdetleges állapotokra az is, hogy azokat a szelektív szemeteseket is sorra szüntetik meg, melyek a nagyáruházak parkolóiban állnak. Az ok pedig elszomorító: sokan ide hordják a kommunális hulladékukat, mert így spórolhatnak negyedévente 4000 forintot….

Zöldből zöld

Bécsben a morál kissé eltér ettől. A városvezetés ugyanis rengeteg kihelyezett zöldhulladék gyűjtővel ösztönzi a polgárokat a komposztálható hulladék külön gyűjtésére. Emellett az emberek igényelhetnek ingyen ilyen tartályokat, melyeket természetesen hetente ürítenek is a megfelelő kukásautóval. És hogy mi lesz a sok zöld hulladékból? Természetesen komposzt.

kép:atriumdesign.hu

Európa legnagyobb nyílt rendszerű komposztálóüzemébe kerül, mely itt található. Évente 45 ezer tonna kiváló minőségű komposzt lesz az emberek által összegyűjtött zöldséghéjakból, zöld nyesedékekből, a parkok és közterek zöldhulladékából.

A komposztból tőzeg hozzáadása nélkül készítenek virágföldet, melynek lazaságáról fakéreg-humus és megfelelő farost gondoskodik. Egy része visszakerül a közterületekre, ezzel elősegítve a város folyamatos zöldülését. egy másik része pedig zsákokba kerül, és a lakosság számára kínálják a hulladéklerakók. Az ára is elfogadható, hiszen egy 40 literes zsák 5 euró, ráadásul ez a föld egyaránt alkalmas a kerti föld javítására, az ottani növények számára, de tökéletes a balkonnövényeknek is. Így pedig a zöldhulladék már nem hulladék többé.

lead kép:wien.info