Május 6. Hétfő, Frida, Ivett

Többet árt, mint használ: mennie kell a pálmaolajnak!

Zöld zóna
2019. március 25. 16:00
null

A környezet terhelésének csökkentése érdekében egyre inkább terjednek és támogatásra találnak az elektromos járművek – bár az energiatermelés még nem elég zöld, de legalább az első lépés megvan. Ugyanakkor, amíg az elektromos közlekedés nem veszi át a hagyományos szerepét, addig a bio üzemanyagok léte is fontos. Az azonban nagyon nem mindegy, hogy miből is állítjuk elő őket

Energianövények

A bio üzemanyagok alapját olyan energianövények adják, mint például a repce, vagy éppen a kukorica. Ezek alkalmasak arra, hogy alternatív üzemanyagok készítsünk belőlük. Jó megoldás rövid távon, hiszen nem kell bányászni, és nem olyan szennyező, mint a fosszilis üzemanyagok.

kép:supplychaindigital.com

De csak rövidtávon elképzelhetőek, hiszen a teljes közlekedés kiszolgálására akkora területekre lenne szükség, hogy az már komolyan befolyásolná az élelmezést is. Arról már nem is beszélve, hogy környezetbarát létéből is sokat veszítene, hiszen nagy erdőségeket kellene kiirtani azért, hogy megfelelő mennyiségben lehessen előállítani a kívánt anyagokat.

Nem mindegy, melyik

A bio üzemanyagnak alkalmas növények között megtalálhatjuk a pálmaolajat adó pálmafajt, és a szójababot is. Ez a kettő azonban bár valóban sokrétűen használható növény, nem alkalmas arra, hogy üzemanyag formájában is létezzen. Az ok egyszerű: természetrombolás árán jutunk hozzá a növényekhez. A pálmaolaj ligetek telepítéséért köztudottan hatalmas erdőségeket pusztítanak el, melyek pótolhatatlan veszteséget jelentenek. Ezek az ültetvények majd’ 200 olyan súlyosan veszélyezettet faj élőhelyét is pusztítják, mint az orángután, a gibbon, vagy a tigris.

kép:phys.org

A probléma felismerése nem új keletű, nem véletlenül létezik olyan társaság, mely azokat az ültetvényeket tömöríti, melyek fenntartható módon termelnek pálmaolajat. Most azonban az Európai Bizottság úgy döntött, túl nagy árat kell fizetni a pálmaolaj jelentette bio üzemanyagért, így annak felhasználását teljesen beszüntetik. A mostani felhasználási szintet meg kell tartani 2023-ig, vagyis nem emelkedhet a felhasznált mennyiség, majd 2030-ig teljes egészében ki kell vezetni azt a bio üzemanyagok iparából.

A környezetvédelmi szervezetek üdvözlik a döntést, bár egyelőre félsikernek tekintik, hiszen a másik nagy mumus, a szójabab még nem kapta meg a maga tiltását. A döntést azonban nem mindenki fogja jó szemmel nézni, hiszen ez jelentős kiesést okoz majd a bevételekben az olyan országoknak, melyek hatalmas exportot bonyolítanak a pálmaolajból, mint Malajzia, vagy Indonézia.

lead kép:animalpeopleforum.org

erdőklímaautópélmaolajüzemanyagemberbio