
Egyetlen forgószél is elég ahhoz, hogy egy város életében 100 millió dolláros lukat üssön. Ezt tette Jeffersontown-nal is az a tornádó, mely április 3-án csapott le a városban és a környező területeken.
Mostanra lett teljes a kárfelmérés, mely döbbenetes értékeket mutat. A Jeffersontown életét átalakító tornádó nem kevesebb, mit 100 millió dolláros kárt hozott össze az alatt a rövid idő alatt, míg a városban járt.
Persze nem egy gyenge szélről van szó, hiszen egy EF3-as szörnyeteg tombolását kellett átvészelnie a a városnak. A tornádó 10 percig volt jelen. Ennyi idő alatt 25,6 km-t tett meg, legnagyobb szélessége 320 méter volt, míg szélereje elérte a 233 km/h-t.
A pusztítás a városban 125 vállalkozást érintett, ezek közül 35 esetében súlyos a helyzet. Zömmel ez a 35 vállalkozás adta össze azt a 100 millió dolláros kárt, amit a felmérések mutatnak – ezen felül a tető és ablaksérülések, valamint a kicsavart fák értéke is hozzáadódik az összeghez. A jó hír, hogy a tornádó ereje ellenére sem sérülteket, sem halálos áldozatokat nem hagyott maga mögött.
forrás: watchers.news
Nyitókép: AFP / AFP PHOTO