
Hihetetlen, de végre ez is eljött, és a naptárban már hivatalosan is tavasz van így, a hét végén. Persze a naptári tavasz még nem jelenti azt, hogy mostantól nem kellenek a kabátok, de azért az idő kedveskedik nekünk egy kicsit.
Lassan, de azért túl vagyunk a legrövidebb hónapon is, mely az egyik legdepresszívebb is. A betegségek, az eső és a szürkeség szorításából az ember úgy érzi, megszabadul, amit beköszönt a naptári tavasz!
Oké, nem lesz rögtön rügyfakadás és a hőmérő higanyszála sem ugrik fel 20°c-ra, de azért a hét végén, a tavasz első napjaiban szép időre számíthatunk, ráadásul a nagykabátoknak sem vesszük majd hasznát.
A hétvégén azért a hajnali fagyokkal még találkozhatunk, de a februári fagyos reggelekhez képest ez már sétagalopp. Nap közben pedig akár 11°C-12°C is lehet. Szombaton még sokfelé töri meg a napsütést a felhőzet, de vasárnap jó eséllyel verőfényes napsütésben élvezhetjük - egy takaróba burkolózva - a napsütést a teraszra, erkélyre kiülve.