Fengal névvel illették azt a ciklont, mely november 30-án landolt Indiában, Puducherry közelében. A viharrendszer hatalmas mennyiségű esőt és erős szelete is hozott magával.
Az indiai Puducherry esetében Fengal nem kevesebb, mint 484 mm esőt hozott egyetlen nap leforgása alatt, ami 30 éve nem látott mennyiség. De a környező területek is zömmel 225 mm feletti csapadékmennyiségekkel számolhattak.
Ehhez jött még Fengal 90 km/h-s szele, mely már önmagában is komoly kihívást jelent az elektromos hálózatnak és a repülésnek. Az esővel karöltve pedig a ciklon szelei közlekedési káoszt is okoztak.
A reptereken sok járatot kénytelenek voltak törölni, de a vonatközlekedés is megbénult, ahogyan több mint 50 főbb útvonalat is kénytelenek voltak lezárni a hatóságok. Fengal eddig 3 életet követelt.
Nyitókép: AFP