Május 8. Szerda, Mihály

Bettina Bulgáriában és Moldovában is követelt halálos áldozatokat

Világidőjárás
2023. november 30. 14:00
null

Bettina nem érte be sem a Krím-félszigettel, sem Görögországgal, de Moszkvával sem, ahol “fekete hóvihart “ okozva fullasztotta káoszba a főváros életét. Menetelése folytatódott Bulgária és Románia területére, illetve a szomszédos régiókba is, ahova november 26-27-én érkezett.

Coppennicus - Sentinel

Romániában Konstanca, Tulcea, Galati és Braila megyékben alakult ki igen súlyos helyzet, mivel rövid idő alatt tekintélyes mennyiségű hó érkezett a területre. Bettina nem csak a közlekedést fojtotta meg, de jelentős áramellátási gondokat is okozott.

youtube

Az érintett megyékben nem csak az alsóbb rendű, hanem a főutak többségét is le kellett zárni, így nagyon sok település elszigetelődött. Ezen a helyzeten pedig csak rontott, hogy mintegy 300 településnek a heves havazás miatt áramkimaradásokkal is számolnia kellett. 

bnn-network

Bulgária területén 1000 település maradt áram nélkül a havazás hatására, az ország nagy részén szükségállapotot hirdettek. Az útviszonyok jelentős romlása révén az országban két ember halt meg közúti balesetben, melyet a havazás okozott, egy személy pedig Moldova területén járt szerencsétlenül, mikor autója lesodródott az útról, és fának csapódott - ő sem élte túl a balesetet.

bettinahavazás