Október 7. Hétfő, Vendelina

A Highland fire pusztítja Kalifornia Riverside megyéjét

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Köpönyeg Google News oldalán is!
null

A kaliforniai tűzszezon eddig igen csendesen alakult. Sőt, mondhatnánk azt is, meglepően csendesen, hiszen jellemzően október 31-ig mintegy 1,5 millió hektáros terület ég le évente, most ez a szám mindössze 315 000 hektár.

De úgy tűnik, ezt a természet is tudja, és segítségül hívva a relatív páratartalom alacsony voltát, valamint Santa Ana forró, száraz szeleit egy bozóttüzet lobbantott lángra, mely Riverside megyében, Kaliforniában kezdett pusztításba és a Highland fire nevet kapta.

A tűz hétfőn, október 30-án keletkezett, az első jelentések 14 hektáros területről számoltak be. Mindössze 7 órával később már 1200 hektárnál is nagyobb területen tomboltak a lángok, majd keddre, azaz október utolsó napjára ez a szám már 2200 hektár felett járt.

Eddig már több épület is a tűz martalékává vált, illetve a tűzoltóság kiadta a parancsot az evakuálásra, ami mintegy 4000 embert, 1100 ingatlant érintett eddig. A tűz terjedését azonban egyelőre nem sikerült megfékezni, így további kitelepítésekkel is számolni kell.

képek és lead kép: DAVID SWANSON - AFP