Október 11. Péntek, Brigitta

A görög erdőtüzek margójára - jelentős büntetési tétel emelés és oktatás a válasz!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Köpönyeg Google News oldalán is!
null

Kénytelenek vagyunk tanulni, a saját hibáinkból, azok következményeiből és persze a következményekre adott válaszokból. Ezúttal Görögország tett lépéseket azért, hogy ne ismétlődhessen meg az, ami idén letarolta a nagy múltú régiót.

kép: Petros Giannakouris-AP

Az erdőtüzekről van szó, mely nem csak a természeti kincseket emésztette fel, hanem az ország gazdaságára is komoly terhet ró. A helyreállítási és kártérítési pénzek mellett ugyanis számolni kell azzal a ténnyel is, hogy a turizmus Görögország GDP-jének mintegy 18%-át adja, a munkahelyek hatalmas számáról már nem is beszélve. A görög kormány így ingyenes nyaralással kárpótolja azokat, akik kénytelenek voltak pihenésüket megszakítani azért, hogy elmeneküljenek a terjedő erdőtüzek elől.

De hol ebben a tanulás és a következmény? Nos, a tűzoltóság adatai alapján a tüzek csak kis százaléka köthető természeti eseményekhez. A nagyobb százalék egy része bizonyíthatóan gyújtogatás eredménye, egy részéről csak sejteni lehet ugyan ezt. De miért éget fel valaki egy fél országot? Nos, az okok közt találhatunk beteges vágyat vagy akár ingatlanspekulációt is, de a legtöbb esetben a hanyagság okozza a bajt. A mezőgazdasági területeken égetéssel igyekeznek megújítani a talajt, füstölik a méheket, vagy az erdők közelében grilleznek. De az is sokszor előfordul, hogy egyszerűen egy eldobott cigarettacsikk okozza a galibát és pusztít el több száz hektárnyi erdőt, az összes benne élő, menekülésre képtelen vagy lassú lénnyel együtt.

kép: AP

A görög vezetés éppen ezért úgy döntött, hogy szigorít a gyújtogatás büntetési tételein, így most már 50 000 euró (nagyjából 19,5 millió forint) vagy 10 év börtön is lehet a maximálisan kiszabható büntetés. De nem csak a szankciók terén lépnek, hiszen a leghatékonyabb eszköz a tanulás, a megelőzés. Ezért a tűzbiztonságot, illetve az ezzel kapcsolatos ismereteket az iskolákban is elkezdik oktatni és a helyi kezdeményezések is nagyobb támogatásokra számíthatnak.

kép: Petros Giannakouris-AP

lead kép: Valerie Gache-AFP