3 embert sodort el egy leszakadó út Kanadában
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Köpönyeg.hu
A québeci Saguenay-Lac-Saint-Jean régióban található Rivière-Éternité városra, és annak környezetére július elsején igen nagy mennyiségű csapadék érkezett. A mérések alapján Kanadának ez a része két óra leforgása alatt 120 mm csapadékkal szembesült.

kép: Rémi Tremblay-Radio-Canada
Az, hogy ez a mennyiség villámáradásokat okoz, illetve a hatására a folyók is kilépnek medrükből, nem olyan meglepő, de ebben az esetben sajnos halálos áldozatokat is követeltek az események. A problémák a zivatar érkezése után jelentkeztek.
A heves esőzés miatt több útra is törmelék került. Egyiken három ember - két férfi és egy nő - igyekezett eltakarítani az akadályt, amikor kiterjedt földcsuszamlás történt, mely az út egy jelentős részét is magával ragadta, miközben a helyi folyó is áradásba kezdett a földcsuszamlás nyomán.

kép: CTV news
A három emberből kettő eltűnt, egy férfit pedig kritikus állapotban szállítottak kórházba. A keresőcsapatok megfeszített munkája ellenére sem találták meg az eltűnt két embert, túlélésükre pedig mostanra az esély szinte nulla.

kép: euro.dayfr.com
lead kép: THE CANADIAN PRESS-Jacques Boissinot