Június 23. Vasárnap, Szidónia, Zolna

Jelentős áradások Boszna-Hercegovinában - három folyó is megkeseríti a mindennapokat

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Köpönyeg Google News oldalán is!
null

Bosznia-Hercegovina sem úszta meg a kiadós esőzéseket, és ahogyan idehaza is, úgy ott is áradásba kezdtek a folyók. De Magyarországon egyelőre szerencsénk volt, kisebb villámáradásokkal és jelentős károkat nem okozó tartósabb áradásokkal kellett csak számolni.

kép: Government of Bosanska Krupa

Az Una, a Szana és a Bosna azonban nem volt ilyen kegyes a környezetében élőkkel. Mindhárom folyó jelentős áradásokba kezdett, olyannyira, hogy az Una eddig nem látott vízszintet produkált május 17-én.

A három folyó együttesen jelentős károkat okozott. Több száz házat árasztottak el, de szerencsére “csak” 10 épületből kellett kiköltöztetni a lakókat, mert azok életveszélyessé váltak. Jelenleg 10 sérültje van az eseményeknek, halálos áldozatokról nem szólnak a jelentések.

kép: Government of Bosanska Krupa

A helyzet javulásában sajnos nemigen lehet reménykedni. Bosznia-Hercegovina területére ugyanis még érkezett eső, nem is kevés, vagyis az áradások mértéke is csak fokozódott, azok pontos mértékéről azonban egyelőre nem lehet tudni.

kép: City of Bihac

lead kép: City of Karlovac