Október 4. Péntek, Auróra, Edvin, Edvina, Tirzusz

Havazás és homokvihar szedi áldozatait Mongóliában

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Köpönyeg Google News oldalán is!
null

Súlyos időjárási események érik el Mongóliát. Ez az ország egy kicsit másképpen éli meg ezeket az eseményeket, mint mi, idehaza. A hatalmas területen ugyanis kevés a nagyváros, és összességében a népsűrűség sem kifejezetten nagy. A hatalmas pusztaságokban pedig a nomád állattartó pásztorok igen gyakoriak.

kép: watchers.news

Ennek megfelelően egy nagyobb viharrendszer komoly pusztítást képes végezni, áldozatok tekintetében is. Május 19-én erős havazással és jelentős széllel robbant be egy ilyen viharrendszer, mely eddig igazoltan 1 halálos áldozatot követelt, de már most 16 eltűnt személyt tartanak számon.

A szél kiterjedt homokviharokat hozott létre, melyekben a látótávolság technikailag nullára csökken és amelyek, ha a pusztán érik a pásztorokat, igen veszélyessé is válhatnak. Éppen ezért az érintett területekre a hatóságok figyelmeztetéseket adtak ki.

A havazás egyelőre nem okozott komolyabb fennakadásokat, hacsak nem az emberek szemében, akik már a hátuk közepére sem kívánják a havat május végéhez közeledve. Mongóliában azonban ez a jelenség nem olyan kirívó.

képek és lead kép: xinhua