Május 24. Péntek, Eliza, Eszter

Az elmúlt 60 év legnagyobb kitörését hozta a Sivelucs

null

Kamcsatka nem tekinthető éppen csendes környéknek, már ami a szeizmikus aktivitást és a vulkáni tevékenységet illeti. De ez nem meglepő, hiszen közel 2 millió éve így van, vulkánok sora produkál itt kitöréseket, rendszeresen.

kép: ЧП Камчатка

Az egyik legaktívabb tagja a feljegyzett orosz vulkánoknak éppen itt található, ez pedig 3283 méterrel magasodik a világ fölé, és a Sivelucs nevet kapta. A napokban pedig híréhez méltó, hatalmas kitörést produkált.

A robbanásos kitörés kapcsán mintegy 10 km-es magasságig emelkedett a hamuoszlop, ami már bőven elegendő ahhoz, hogy a helyi hatóságok vörös riasztást adnak ki a légi közlekedés számára. Ez azonban még nem elég, hiszen a továbbiakban is kitörések várhatóak, és a hamuoszlop akár 15 km-es magasságig is törhet, ami már a nemzetközi repülőjáratokra is hatással lehet.

A környező településeken a hamuhullás kritikus állapotokat teremtett, de áldozatokról egyelőre nem érkeztek jelentések. A hamufelhő az időjárásnak köszönhetően ugyanis Alaszka felé halad, stabilan, ennek megfelelően pedig a repülőgépek számára egyre nagyobb terület válik veszélyessé, a vulkán kitörésének egyre nagyobb gazdasági hatásai lesznek.

képek és lead kép: Tetova News