Október 14. Hétfő, Helén

2 nagy erejű tornádó rombolt Új-Zélandon

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Köpönyeg Google News oldalán is!
null

Új-Zélandon az elmúlt vasárnap és a hétfő nem alakult valami kellemesen. Két nagy erejű tornádó is rombolt a szigeteken, az egyik, április 9-én kelet Acklandet érintette, míg a másik Tasmánia területén csapott le egy nappal később.

kép: Xinhua-REX-Shutterstock

A 9-én romboló tornádó jelentős károkat okozott több lakóépületben is. Nem csak a tetőket bontotta meg, hanem több fát is kicsavart a földből, melyek a házakra, illetve a magasfeszültségű vezetékekre dőlve okoztak komoly fennakadásokat.

Április 10-én Tasmánia kapott a nyakába egy nagyobb erejű förgeteget, mely nem kevesebb, mint 50 épületet rongált meg. A tetők látták kárát az itteni forgószélnek is, illetve akárcsak elődje, kiterjedt áramszüneteket okozott.

kép: AP

Ezen felül a 10-én lecsapó szörnyeteg 200 méter szélesen mintegy 2 km hosszan rombolt, ebben pedig nem csak a települések, hanem a termőföldek is benne voltak, ahol a termésben jelentős károk keletkeztek. Szerencsére sem komolyabb sérültekről, sem halálos áldozatokról nem érkeztek hírek.

kép: aol.com

lead kép: shutterstock