Május 23. Csütörtök, Dezső

Rekordszámú delfin pusztult el Franciaország partjainál idén, amiért a kormány lehet a felelős

null

A téli hónapok az Atlanti-óceán partján nem egészen úgy néznek ki, mint amilyenekre például idehaza emlékszünk. Persze ezeknek is megvannak a maguk jellegzetességei, amik között egy igencsak tragikus, ismétlődő jelenség, a delfinpusztulás is szerepel.

kép: PELAGIS

Franciaország partjain idén összesen 910 delfin tetemét találták meg, ami kiugróan magas szám, főleg, ha azt is számításba vesszük, hogy január és február eleje nyugodt hónapok voltak, így a partra vetődő delfinek száma is alacsony volt. Ez azonban jelentősen megváltozott február második felére - ekkor ugyanis már 245 delfin tetemét találták meg az emberek. A következő héten a számuk 400-ra nőtt, és folyamatosan emelkedett.

A helyi környezetvédők és a szakemberek egy jelentős része is a halászatot teszi felelőssé az eset kapcsán. Ezt támasztja alá az is, hogy az elpusztult delfinek testén minden esetben halászhálók, horgok, hajócsavarok miatti és más halászattal összefüggő sebek voltak felfedezhetőek. Ennek megfelelően a szakemberek bizonyos halászati tevékenységek ideiglenes felfüggesztését kérték a kormánytól.

kép: Nicolas Tucat-AFP-Getty Images

A vezetés azonban más úton haladt, igyekeztek inkább olyan berendezésekkel felszerelni a halászhajókat, melyek a delfineket elriasztják. A kiugróan magas delfinpusztulás miatt februárban az Államtanács, Franciaország kormányzati ügyekben legfelsőbb joghatóságának biztosa kiállt a kezdeményezés mellett, kivizsgálják a kérést, annál is inkább, mivel egyre több környezetvédelmi szervezet tesz feljelentést az ügyben a kormány ellen.

kép: AFP

lead kép: thefishingdaily.com