Május 22. Szerda, Júlia, Rita

Kitört a Merapi - több piroklasztikus árral és hamuval keseríti a helyiek életét

null

Dalra fakadt Indonézia egyik veszélyes tűzhányója, a Merapi. És nem is fogta vissza magát, hiszen a kitörés mellett egy közel 7 km-es hosszúságot is elérő, erőteljes piroklasztikus áramlást is létrehozott március 11-én, a hajnali órákban.

kép: TRC BPBD DIY

A Merapira nem véletlenül figyelnek árgus szemekkel a szakemberek. 1930-ban történt az egyik legnagyobb kitörése, akkor 1300 halálos áldozattal kellett számolni. A legutóbbi komoly kitörést 2010-ben produkálta, 374 halálos áldozatot szedve.

A mostani kitörésnek közvetlen halálos áldozata nincsen, de sajnos ez messze nem jelenti azt, hogy egyáltalán nem is lesz. A vulkán ugyanis nem csak egy, hanem több piroklasztikus áramlást is létrehozott, ezek közt pedig 2-3 km-es hosszúságúak is akadtak.

kép: TRC BPBD DIY

A riasztási szint a 4-es skálán most a 3-as részt éri el, a hegycsúcsot 7 km-es körzetben nem ajánlatos megközelíteni. A hegyi településeken komoly gondokat okoz a hamueső, mely nem csak a közlekedésre jelent veszélyt, hanem súlya révén a házak tetőszerkezetére is.

kép: BPPTKG

lead kép: DW