Október 13. Vasárnap, Kálmán

Áradások és földcsuszamlások keserítik Ecuador életét

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Köpönyeg Google News oldalán is!
null

Ecuador számára a 2023-as év első két hónapja nem hozott túl sok jót. Esőt azonban annál többet, aminek következtében az ország szinte valamennyi kantonjában kiterjedt áradásokkal és földcsuszamlásokkal kell számolni.

kép: watchers.news

Az áradások tartósan is jelen vannak a folyók “jóvoltából”. Ennek megfelelően pedig több területen is közlekedési káoszt okoznak a vizek, miközben számos településen rombolják a házakat. Február végén pedig újabb halálos áldozatokat is szedett az ítéletidő.

Ezúttal 4 ember halt meg az áradó folyók miatt, ami tulajdonképpen nagyon alacsony szám, tekintve, hogy csak február 18 és 21 között 35 áradást és 20 földcsuszamlást jelentettek be a hatóságoknak. A földcsuszamlások több települést is elzártak a külvilágtól.

A mentési és romeltakarítási munkálatok folyamatosan zajlanak, de a helyzet nem javul, a csapadék folyamatosan nagy mennyiségben érkezik, vagyis további földcsuszamlásokra lehet számítani, ennek megfelelően sárga riasztást léptettek érvénybe a hatóságok.

kép: SNGR

lead kép: SNGR