Június 25. Kedd, Bocsárd

Két erőteljes kitörést is produkált vasárnap a Sangay tűzhányó

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Köpönyeg Google News oldalán is!
null

Ecuador talán legismertebb tűzhányója a Sangay, hiszen az utóbbi években sorra produkálta az erőteljes kitöréseket. Ez a vulkán igen aktív, vagyis a környezetében élők már jól felkészültek a lehetséges következményekre, így szerencsére csak kevés balesettel kell számolni.

kép: Elespecial-noticias

Ez azonban nem jelenti azt, hogy a Sangay aktivitása nem rondítana bele a helyiek mindennapjaiba, vagy éppen a nemzetközi légi-közlekedés lehetőségeibe. November 4-én a tűzhányó egy erőteljes kitörést produkálva hamut és füstöt okádott a légkörbe, 11,6 km-es magasságig.

A kitörés során keletkező hamufelhő 7 km-es sávban terjedt szét, az érintett területeken hamuesővel kellett számolni, a hatóságok éppen ezért a lakosság számára is figyelmeztetést adtak ki. Piroklasztikus áramlást is megfigyeltek a hegy oldalában, mely ráadásul jelentős méreteket öltött.

kép: IG

Még ugyanaznap egy második, szintén jelentős kitöréssel is számolni kellett, ekkor a vulkáni hamu és a füst egészen 12,8 km-es magasságig száguldott fel a légkörben, miközben a hegy oldalán újabb áramlásokat figyeltek meg a szakemberek. A repülési színkód a területen vörös.

kép: NOAA-GOES-East, RAMMB-CIRA, The Watchers

lead kép: volcano.si.edu