Május 6. Hétfő, Frida, Ivett

Ember okozta 5.3-as erősségű földrengés volt Texasban

Világidőjárás
2022. november 27. 14:00
null

Texas nem éppen arról híres, hogy a földrengéseknek erősen kitett terület lenne. Persze itt is előfordulnak földmozgások, a legnagyobb 1931-ben, akkor egy 6.0 erősségű rengéssel kellett számolni, de ez nem jellemző.

kép: TW-SAM, Google

Éppen ezért volt meglepő, mikor november 16-án Mentone településtől nyugatra egy 5.3-as erősségű rengést regisztráltak a műszerek, majd pedig több utórengéssel is számolni lehetett. A területen nem sok ember él, összességében azonban a rengést közel 400 000 ember érezte.

Károk nem igazán keletkeztek, a szakemberek is csak zöld figyelmeztetéssel éltek. Ennek ellenére maga a rengés érdekes, mivel a szakemberek arra gyanakodnak, hogy nem természetes jelenségről van szó, hanem egy ember kiváltotta földrengésről.

A rengés mérete, helyszíne és az utórengések vizsgálata is arra utal, hogy valamilyen folyadék talajba szivattyúzása váltotta ki a mozgást. Ez pedig a közeli szennyvíz-elvezetési műveleteknek is betudható.

képek és lead kép: shutterstock

vízföldrengésemberlehetőségszennyvízpumpálás