Június 21. Péntek, Alajos

Újra mozgolódik a Nyiragongo, Goma lakosságát felkészítik az evakuálásra

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Köpönyeg Google News oldalán is!
null

Goma városa újra fel kell készüljön arra, hogy a tavalyi pusztító lávafolyamok után idén újra megtapasztalhatja, mire is képes a Nyiragongo. A Kongói Demokratikus Köztársaság vulkánja ugyanis vörösen izzó krátert produkált október 11-én.

kép: Nyiragongo Info Twitter

Az izzás okozója a gyors magma utánpótlás, mely egyelőre kitörést, vagy lávafolyamokat nem generált, de a felkészülés mindenképpen szükséges. A riasztási szintet a vulkánnál a szakemberek egyelőre nem emelték meg, az továbbra is sárga.

A Nyiragongo lávafolyamai elképesztő sebességet képesek produkálni, ahogyan azt láthattunk már tavaly, májusban, amikor a vulkán kitörése nyomán 13 kilométeres hamuoszlop emelkedett a levegőbe, miközben a kiömlő lávafolyamok 1000 otthont emésztettek el.

A kitelepítési lehetőséget most a hatóságok igyekeznek alaposan megszervezni. A tavalyi kitörés során ugyanis 32 halálos áldozattal lehetett számolni, ám ezeknek az embereknek a zöme nem a láva vagy a kitörés nyomán vesztette életét, hanem az evakuálás során bekövetkező autó balesetekben.

kép: Cai Tjeenk Willink (Caitjeenk) - Wikipedia.org

lead kép: volcanolive.com