Június 18. Kedd, Arnold, Levente

6 ember életét követelte egy sárlavina Elefántcsontparton

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Köpönyeg Google News oldalán is!
null

Június közepén egy heves esőzéseket hozó viharrendszer érte el Elefántcsontpart területét. A június 16-ig tartó 24 órában 113 mm csapadékkal kellett számolni Abidjanban, mely áradásokat és gyilkos földcsuszamlásokat is hozott magával.

A földcsuszamlás az Attécoubé községbeli Mossikroban történt. Két ház omlott össze a sárlavina következtében, maga alá temetve a lakókat. A hatóságok 6 halálesetet erősítettek meg, két személyt súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba.

Sajnos a terület a földcsuszamlások szempontjából kiszolgáltatott. 2020-ban Abidjan közelében 18 halálos áldozatot követelt egy földcsuszamlás, idén májusban San Perdo településen vesztette életét 3 ember ugyancsak a sárlavina következtében.

A szomszédos Ghána egyes részeit is érintette a heves esőzés, kiterjedt áradásokat hagyva maga után, melyek a főváros több kerületét is érintették. Itt azonban szerencsére sérültekről vagy halálos áldozatokról nem szóltak a jelentések.

képek: ONPC-Côte d’Ivoire

lead kép: GSPM Sapeurs Pompiers