Június 13. Csütörtök, Anett

Dél-Afrikát elmossa az áradás

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Köpönyeg Google News oldalán is!
null

Dél-Afrikával kapcsolatosan többször olvashattunk már a vízhiányról, mely akár a fővárosban is jelen van, méghozzá nem is kis léptékben. A lassan kiszáradó ország elképzelésébe pedig nehezen illeszkedik az a súlyos, és kiterjedt áradás, mely most is sújtja.

kép: City of Tshwane

Gauteng és KwaZulu-Natal a heves esőzések nyomán az áradásokban fuldoklik. A területet elöntő víz sorra teszi tönkre a házakat, középületeket és persze az infrastruktúrát. Sokan a tetőkön keresnek menedéket, míg a mentőalakulatok megérkeznek.

A mentési munkálatok folyamatosak, de kevés az ember és persze az elöntött területek megközelítése sem egyszerű feladat. Az ország több településén is felszólították a folyók mellett élőket, hogy húzódjanak biztonságos távolságba a vizektől.

kép: KZN COGTA

Az áradások több hidat is érintettek, egyiken két járművet is elsodort a víz. A mentők egy autó 4 utasát sikeresen kimentették a vízből, a másik autó 3 utasa azonban nem lett meg, őket most is eltűntként tartják nyilván a hatóságok.

kép: City of Tshwane

lead kép: City of Tshwane