Október 13. Vasárnap, Kálmán

8 életet követelt a sáros, törmelékes folyam Jáván

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Köpönyeg Google News oldalán is!
null

Indonéziában, Jáva szigetén a heves esőzések okoznak komoly gondokat. Azon túl, hogy a folyók kilépnek a medrükből a terület adottságai okán a sárlavinák és a törmelék is igen nagy bajt hozott a környék településeire.

AzArjuno-hegy folyói november 4-ig bírták az esőzések jelentette terhelés. Áradásuk pedig kicsit sem volt visszafogott, 5 település látta kárát Nyugat-Jáva területén.

Nem csak az áradással volt gond, mivel a víz jelentős mennyiségű földet is megmozgatott, így sáros áradattá lényegült, melynek az ereje is nagyobb. Ennek megfelelően a házakat, utakat és hidakat is könnyű szerrel rombolta.

A víz, a sár és a törmelék együtt borítékolhatóan pusztító elegyet alkot. Bár a helyi mentőalakulatok folyamatosan dolgoznak, és szép számmal sikerült is az embereket biztonságos helyre menekíteni. Az áradásoknak és törmelékhullámoknak így is már 8 halálos áldozata van.

A sérültek száma is igen magas, és sajnos arra sem igazán van kilátás, hogy a helyzet javuljon. A helyi meteorológiai szakemberek szerint a heves esőzések folytatódni fognak, időszakosan megjelennek egészen februárig, sőt, a mostaninál is intenzívebb csapadékkal lehet számolni. Ennek oka pedig részben az erőteljes La Nina jelenség.

képek és lead kép: BNPB