Május 10. Péntek, Ármin, Pálma

Heves esőzések taszítják a tönk szélére az élelmiszerválsággal küszködő Észak-Koreát

Világidőjárás
2021. augusztus 11. 14:00
null

Észak-Korea nem éppen az ígéret földje, bármennyire is igyekeznek ezt a látszatot kelteni. A szorosan zárt életet élő ország lakosai sok szempontból korlátozva vannak. Nem lehet akármilyen frizurájuk, nem utazhatnak szabadon, nem olvashatnak, tájékozódhatnak a világ dolgairól szabadon, nehogy rossz hatással legyen rájuk.

Mégsem ez az igazán nagy probléma az országgal, hanem az, hogy a nagy elzártság és a kifelé mutatott tökéletes kép már önmagában is töredezett, a valóság pedig messze túltesz az elképzeléseken is.

kép: UNICEF DPRK/2016/Murat Sahin

Nyilván lehet sejteni, hogy nem olyan jó a helyzet, mint ahogyan leírják, hiszen sokáig ragaszkodott hozzá a vezetés, hogy náluk nincsen koronavírus fertőzés. De ahogyan egy vírust, úgy az időjárást sem lehet megállítani pusztán a térképen meghúzott vonalakkal, országhatárokra hivatkozva.

Heves esőzésekkel kellett számolni ugyanis Észak-Koreában is, melyek csapadékmennyisége sok helyen meghaladta az 500 mm-is. Ez pedig szokatlanul sok csapadék, tekintve, hogy augusztus hónap átlagos csapadékmennyisége Hamhungban, Dél-Hamgyung fővárosában és Észak-Korea második legnagyobb városában 179,5 mm.

A heves esőzések a jelentések alapján 1170 házat károsítottak, és 5000 embert kellett evakuálni, többnyire azokból a településekből, melyek nagyobb folyók partjainál fekszenek. A hivatalos adatok sem sérülteket, sem halálos áldozatokat nem említenek.

A probléma azonban súlyosabb a nagy mennyiségű csapadéknál. Ezt megelőzően ugyanis Észak-Korea is hosszú aszályos időszakkal küszködött, ami jelentősen károsította a termést. A mostani esőzések is érintették amezőgazdaságilagjelentős területeket, így azzal lehet számolni, hogy az országban jelen lévő élelmiszerválság tovább fog mélyülni, az emberek újra éhezésre lesznek kényszerítve.

képek: Colin Zwirko

lead kép: webtoday.us

pénzélelemáradásÉszak-Koreahalálélet