Október 7. Hétfő, Vendelina

Igen ritka víztölcsérek kavarogtak Kanadában

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Köpönyeg Google News oldalán is!
null

A Vancouver-sziget és Brit Columbia között igen ritka jelenségnek számítanak a víztölcsérek, egyszerűen azért, mert alapvetően nem ideálisak a feltételek a kialakulásukhoz. Ehhez ugyanis rendszerint melegebbre van szükség - mind a víz, mind pedig a levegő esetében - mint amit Kanada nagyobbik részén tapasztalhatunk. Ugyanakkor a klímakatasztrófa sajnos ezekbe a hőmérsékletekbe is beleszól, és nem jó irányba.

kép: Global BC Community Central

Meglepte hát a helyieket, hogy június 9-én megjelent az első ilyen képződmény, majd sorban érkeztek a tölcsérek egészen másnapig. Erre pedig eddig még nem volt példa.

kép: Global BC Community Central

A víztölcsérek megjelenése rendszerint viharrendszerekhez csatlakozik. Ez azt jelenti, hogy ez a természeti jelenség jellemzően nem önmagában jelentkezik, hanem zivatarok kísérik. Persze az, hogy ez a megszokott egy ilyen esetben nem jelent semmit, hiszen az említett tölcsérek úgy érkeztek, hogy zivatar sem előtte, sem közben, de még utána sem kísérte egyiket sem.

kép: Steve Zaleschuk

Az ilyen kavargó víztömegek félelmetes és lenyűgöző látványt nyújtanak. Hatalmas megkönnyebülésre azonban mivel a nyílt víz felett alakulnak ki, így nagy többségében gondot nem szoktak okozni. Igen ritkán fordul elő, hogy a part közelébe érve megtépázzák a közeli épületeket, de ez is inkább csak a sűrűn lakott turistaparadicsomokban, vagy a part közeli felhőkarcolók esetében okoz gondokat. A víztölcsérek gazdasági hatásai és károkozása éppen ezért elhanyagolható.

kép: Steve Zaleschuk

lead kép: Linda Haist