Október 4. Péntek, Auróra, Edvin, Edvina, Tirzusz

Ellen rombolt az íreknél és az angoloknál

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Köpönyeg Google News oldalán is!
null

A Kyle hurrikán maradványainhizlaltafel magát Ellen, melyre most az Ír Meteorológiai Intézet hívja fel a figyelmet, mert potenciálisan veszélyt jelent nem csak Írországra, hanem az Egyesült Királyságra is.

kép: RTE.ie

Ellenigen nagy mennyiségű csapadékkal érkezik majd, ami villámáradásokat válthat ki mindkét országban, emellett a folyók szintjére is drasztikus hatást gyakorolhat, vagyis mindenképpen fel kell készülni ezekre a veszélyekre.

kép: Greg Martin

Ellen másik erőssége a szél, mely előreláthatóan 100 km/h körül alakul. Az augusztusjellemzőennem ilyen viharos időszak a két ország számára, vagyis Ellen szokatlanul korán érkezik. Ennek azonban megvan az az előnye, hogy ilyenkor még a fák lombkoronája megvan, mely valamelyest csillapítja a tomboló szelet, így a károkat kisebbre várják ezen a téren.

kép: Andy Gibson

A villámlások sora azonban most is problémát jelenthet, Így a felkészülés mindenképpen indokolt. Ellen ugyanis áradásokat, hullámverést és kicsavart fákat hagy maga után.

kép: Christopher O’Sullivan TD twitter

lead kép: Greg Martin