Május 24. Péntek, Eliza, Eszter

Még több eső érkezik az olaszokhoz

null

Szegény olaszokon nem csökken a nyomás. Már eddig is kijutott nekik az esőből és vízből, de ennek még nincs vége. Tegnap is esőt jósoltak, ma sincs ez másképp.

Túl sok víz

A világ egyes nagyvárosai vízhiánnyal küzdenek, míg másoknál éppen fordított a helyzet, túl sok is van belőle. Ebben a cipőben járnak most az olaszok, hiszen szerte az országban súlyos áradásokkal, erős széllel, és ennek nyomán jelentős pusztításokkal kénytelenek szembenézni. Velencében az emberek térdig járnak a vízben, Szicíliában pedig a hömpölygő víztömeggel kénytelenek szembenézni. Az erdőállományban pedig jelentős károkat tett a hatalmas szél, mely tövestől csavarta ki a fákat.

kép:rtve.es

Nálunk a Duna épp hogy csak szállít még vizet, az olaszok pedig azért fohászkodnak, hogy egy kicsit, csak egy kicsit hagyja már abba az eső. De erre még várniuk kell. A sivatagok felől ugyanis meleg levegő vándorol az öreg kontinens felé, mely a víz felett párával is telítődik. Ennek köszönhetően az esőzések sem maradnak abba egyelőre.

Eső, eső és eső

A tegnapi és a mai nap folyamán az olaszok kénytelenek lesznek újabb 200-300 mm esővel szembenézni, ami nem tesz túl jót az amúgy is hatalmasra duzzadt folyóknak sem. Sajnos az esőzések hatására várhatóak újabb áradások, és újabb hömpölygő, autókat magával sodró víztömegek az utcákon. Az anyagi kár már eddig is jelentős volt, most is számolni kell majd vele.

kép:express.co.uk

Talán egy kis jó hír, hogy a magasabban fekvő régiókban a csapadék hó formájában érkezik, és ha lehűl egy kicsit az idő, még akár meg is maradhat. Ez nagyjából 100 cm friss havat jelent, ami már jó kezdet a síelni vágyóknak. Persze itt is előfordulhat a túl sok a jóból effektus, hiszen a jelentős hómennyiség jelentős súlyt is eredményez, ami az épületeknek sem tesz jót, illetve az utak takarítása is lényegesen nehezebbé válhat.

lead kép:pinterest.com