Július 1. Szerda, Annamária, Tihamér

A lehűlés után sem lesz könnyebb dolga szervezetünknek – A szakértő szerint ilyen hatással lesz ránk az érkező hidegfront

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Köpönyeg.hu

Véget ér a hőségriadó. Érkezik a hidegfront. Az átállás mindenki szervezetét megterhelheti, különösen a frontérzékenyekét. A meteogyógyász szerint így kerülhetjük el a súlyosabb egészségügyi következményeket!

Ma véget ér a hőségriadó, holnap pedig beköszönt a hidegfront. Egyes területeken heves zivatarokra és akár jégesőre is számíthatunk. A hirtelen időjárás-változás megterhelheti szervezetünket. A meteogyógyász szerint a következő tünetek jelentkezhetnek az enyhülés hatására.

Hidegfrontra érzékeny, fejfájós nő.
Hidegfront érzkezik: ilyen hatással lehet ránk a hőmérsékletváltozás. Fotó: New Africa, Shutterstock

A hidegfront lassan közelít északnyugat felől

Az országos tisztifőorvos 24 órával meghosszabbította a harmadfokú hőségriadót, így az ma éjfélig marad érvényben. Szerdán azonban még nem érkezik meg az igazi enyhülés: a forróság ugyan mérséklődik, de így is 33–35 fok között alakulnak majd a csúcshőmérsékletek. Ugyanakkor erőteljes gomolyfelhő-képződés indul, és több helyen záporok, zivatarok törhetik meg a napos időt.

Bár a hidegfront csütörtökön érkezik csak meg, a frontérzékenyek már előtte is megérezhetik az időjárás-változást

A melegfronttal ellentétben a hidegfrontnál kevésbé jellemző, hogy már napokkal előre jelentkeznek a panaszok, ugyanakkor az érzékenyebbek már a közeledő változást is megérezhetik.

A leggyakoribb panasz a fejfájás vagy a migrén lehet. Vérnyomás-ingadozás, tarkótáji nyomás szintén előfordulhat, és mivel a szervezet alkalmazkodása energiát igényel, sokan tapasztalhatnak fáradtságot, levertséget, koncentrációs és/vagy alvászavarokat.

A hőmérséklet-változás felerősítheti a mozgásszervi problémákat (például az ízületi fájdalmakat), illetve az idegrendszert is megterhelheti (ingerlékenység, nyugtalanság, hangulatingadozás).

A hidegfront alatt és után: így hat a szervezetünkre

Csütörtökön már több helyen 30 fok alá csökkenhet a hőmérséklet. A hidegfront záporokat, zivatarokat hozhat, a szél többfelé felerősödik, viharossá válhat. Péntekig 10– 20 millimétert meghaladó csapadék hullhat az ország középső és keleti részein.

Dr. Pintér Ferenc meteogyógyász szerint a lehűlés ellenére sem lélegezhetünk fel teljesen:

„A 42 fokhoz képest nagy lesz a visszaesés, azonban az országnak egy jelentős részén még mindig maradnak a kánikulai hőmérsékletek. A nagyobb problémát pedig az okozza, hogy ahol csapadék is lesz, ott rendkívül fülledtté válhat az idő. Ez azt jelenti, hogy hiába csökken a hőmérséklet, a szervezetünket ugyanúgy fogja terhelés érni, csupán némileg más irányú. Most például 30 fok körüli hőmérséklet várható magas páratartalommal, ami a tipikus trópusi időt jelenti. Ez lényegében ugyanolyan megterhelő az időjárás-érzékeny emberek számára, mint a 40 fok körüli, de száraz idő” – figyelmeztet a meteogyógyász.

A szakértő rámutatott, hogy a változás összességében kedvező, hiszen csökken a hőmérséklet. Ugyanakkor nem szabad azt várni, hogy egyik napról a másikra visszatér az átlagos nyári időjárás.

„Valóban érkezik egy hidegfront, azonban a hőmérséklet nem fog 42 fokról 20 fokra lecsökkenni, csupán hűvösebb lesz az idő. De továbbra is marad az átlagosnál melegebb hőmérséklet. Ehhez hozzájön a fülledtség, ami miatt a hőérzetünk akár 35 fokos is lehet. A szervezetünk reakcióját pedig a hőérzet határozza meg”magyarázza a szakember.

Dr. Pintér Ferenc szerint a hosszan tartó hőhullám végére a legtöbbünk szervezete már kimerült, ezért rendkívül fontos a terhelés csökkentése:

„Az a helyzet, hogy mindent meg kell tennünk a szervezetünk terhelésének csökkentése érdekében, mert kritikusan kimerült állapotban van. Kerülni kell a fizikai megterheléseket, a napsütést és a meleg helyeket. A legtöbbet pedig azzal segíthetünk, ha esténként okosan szellőztetjük a lakásunkat. Emellett fontos a megfelelő folyadékbevitel, a sóutánpótlás és a megfelelő mennyiségű pihenés is. A sok terhelésnek ugyanis olyan súlyos következményei is lehetnek, mint a stroke, az infarktus vagy a szívelégtelenség” – zárta sorait a meteogyógyász.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Köpönyeg Google News oldalán is!