Július 1. Szerda, Annamária, Tihamér

Fehér karácsonyra ébredtek három vármegye lakói − Mutatjuk a csodálatos felvételeket

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Köpönyeg.hu

Megérkezett a hó a nyugati országrészbe. A tél szerelmesei további havazásba reménykednek, de biztosan akadnak olyanok is, akik bosszúsan keresik elő a hólapátot.

Az előrejelzések karácsony első napjára havas esőt, hószállingózást, kisebb havazást mutattak, leginkább a hegyekben. Vas és Győr-Moson-Sopron vármegyében azonban ma reggel több centis hóra ébredtek a városlakók is, az Írott-kő és a Kőszegi-hegység pedig havas csodavilággá változott, de kisebb mennyiség esett Zalában is. 

Vas megyében éjszaka volt havazás
Vas vármegyében éjszaka volt havazás Fotó: Wolf Ferenc / vaol.hu

Havazás Vas vármegyében: december 25-re virradóra a síkvidéki részeket is hó borította

Az előzetes meteorológiai prognózisoknak megfelelően december 24-én a csapadék több térségben esőből havas esőbe, majd havazásba váltott, bár nappal ennek nyomai elsősorban a magasabban fekvő területeken voltak érzékelhetők. Az éjszaka során megerősödő, tartós havazás azonban december 25-re virradóra már az alacsonyabban fekvő, síkvidéki részeket is egységes hótakaróval borította − írja a Vaol

Szombathely Főtere és a Csónakázó-tó is kifehéredett. 

Hosszú évek után ismét fehér karácsonyra ébredhettek Vas vármegye lakói. 

Fehér karácsonyra ébredtek Szombathelyen
Fehér karácsonyra ébredtek Szombathelyen Fotó: Köpönyeg 

Az Írott-kő kilátót és környékét már szerdán fehér hópaplan fedte, karácsony első napjára 9-10 centis havat mértek és Kőszegen is esett a hó.

Jurisics-vár Kőszegen Fotó: Ohr Tibor / vaol.hu 

Győr-Moson-Sopron is örülhet

A Kisalföld.hu a Facebook-oldalán tett közzé válogatást a legszebb olvasói fotókból. 

 

Zalában reménykednek a folytatásban 

Zalában ugyan szánkózni még nem lehet, de a havas esőt szilárdabb csapadék váltotta, éjszaka ott is havazott − írja a Zaol

Fehér karácsony: a met.hu összeállítását itt nézhezed meg. 

A nyugati, észak-nyugati orszégrészen kívül a középső tájegységeken is láthatunk havat, de leginkább csak a hegyekben, mint a Börzsönyi-hegység vagy a Pilis magasabb pontjai. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Köpönyeg Google News oldalán is!